Legszemélyesebb névmás

„Azokban a napokban szabad lesz Júda, Jeruzsálem is biztonságban él, és így fogják nevezni: Az Úr a mi igazságunk!” (16.)

Most minden nyelvész és lingvisztikai szakértő a fejét fogja és üvölt, vagy a párnájába zokog, de ha kigondoltam, akkor már leírom: a „miénk” a legszemélyesebb birtokos névmás. Nem akarom ezt a kört nyelvtanilag megfutni, csak szeretném, ha ráéreznénk arra a csodára, amit ez a szó az Istennel kapcsolatban rejt. Mennyire hihetetlen és felszabadító az érzés és a gondolat, hogy az Isten ahelyett, hogy a felhők rejtekébe burkolózva hajigálná a villámait valahonnan a Sínai hegy felől, egyszerűen csak adja magát nekünk. A nevét, az igazságát, a védelmét, a lehetőséget, hogy mások arról ismerjenek meg minket, hogy mi az Istené vagyunk és persze Ő pedig a miénk. A tönkre ment, fogságba hurcolt, megromlott lelkű és életű nép, akit régen úgy emlegettek, hogy az Isten népe, újra gondolhatja magát a legszemélyesebb névmás mentén. Az Úr a mi igazságunk! Nincs saját igazság, nincs emberi bölcselkedés vagy ötletelés a dolgok felett, hanem maga az Isten az, aki igazít, igazol, aki maga is igaz, s mellénk áll ezzel a tekintélyével. Nem azért, mert minket akar igazolni, nem azért, mert megérdemeljük, hanem mert valóra akarja váltani az ígéretét. Azt az ígéretet, hogy mi az Ő népe vagyunk, Ő pedig a mi Istenünk. Ez a nekünk felkínált igazság biztonsága, az Istenben elrejtett élet igazsága. Az Istenhez visszatalált emberi élet az egyetlen esély és lehetőség arra, hogy a sok élethazugság és álságos élethelyzet után végre szabadok legyünk és biztonságban éljünk. Neked ki, vagy mi az igazságod?