szövetségesdi

"Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az Úr -: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek." (33.)

Nem szeretjük ma már azt a kifejezést, hogy szövetség, talán mert jelentőségét vesztette egy olyan világban, ahol sem a kimondott, sem a leírt szónak nincsen már hitele. Vagy az is lehet, hogy nem nagyon értjük mit is akar jelenteni valójában a szövetség, milyen odaszánást, milyen áldozatot követel. Mostanában futottam bele ebbe a kérdésbe, amikor egy előadásom után megkérdezték, hogy mi a bajom a házasság szóval, mert helyette következetesen a szövetség kifejezést használom. Készségesen elmondtam, hogy bajom nincs, de véleményem szerint a szövetség fedi le lényegét tekintve azt a kapcsolatot, amit Isten a férfinak és nőnek kitalált. Mert ugye van olyan házasság, ami sohasem nemesedik szövetséggé, s előfordulhat olyan szövetség, ami sohasem kapja meg a társadalom által ma elvárt házassági kereteket. Mert  - érveltem én -  a szövetség nem pusztán egy keret, nem csak egy szerződés, nem egy megegyezés arról, hogy a felek közös célokért tesznek valamit, hanem annál kicsivel több. Hiszen a szövetség nem pusztán érvek és ésszel belátható és felmérhető döntések összessége, hanem ott minden szó, minden fogadalom a szívbe van beleírva. Ahogyan Isten köt szövetséget Ábrahámmal, akinek a szívébe írja a szövetség igéit, az ígéreteket és az elvárásokat, s ezért képes Ábrahám még Izsákot is feláldozni. Pedig az ész érvek nagyon ellene szóltak ennek. Vagy ahogyan Isten megújítja a szövetségét a népével, s Krisztusban az emberi szívekbe írja bele a szeretet törvényét. A szövetség szívügy! Kölcsönösen és egymásnak önmagunkat odaadóan.