Kísért (ő) én

„Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.” (14.)

Azt hiszem azt a legkönnyebb magunkkal elhitetni, hogy a minket ért dolgokért valaki más a hibás. Mielőtt nagyon belemennénk ebbe a sztoriba csak idézzük fel emberi természetünk eme megromlásának kezdőpillanatát. Az-az Ádám, aki himnuszt énekelt meztelen nője felett, s hálát ad, hogy mégsem érte be az orángutánnal, a döntő hepöning után, már csak úgy emlegeti, hogy „az a nő” s nem csontomból való csont. Éva pedig, aki korábban még „Istenkibeszélő” partit tartott a kígyóval, s fordított almás süti receptet cseréltek, már csak, mint „rászedőt” emlegeti a történetben. Így romlott el minden. Az ember akkor kezdte el tetteiért, s annak következményeiért a másikat okolni. Így van ez azóta is, nem sokat változtunk, mert nem is változhattunk. Mindig más a hibás. Ezzel nincs is mit kezdeni. Azt azonban észben kell tartani, hogy mindenki önmagával s önmaga lelkiismeretével számol majd el a Jó Isten előtt. Ezért nagyon fontos megérteni, hogy az a folyamat, amiben „a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz” velünk kezdődik. Mindenki a saját maga kívánságától vonzva esik kísértésbe. Udvarolhatott volna a kígyó Évának sok-sok teadélutánon keresztül, ha Éva nem kacérkodik már korábban az almás süti gondolatával. Éppen ezért, ahogyan a probléma gyökere bennünk van, éppen úgy a megoldása is. Ne kívánd – mondja a törvény. Még akkor se, ha igen. Ebben pont az a lényeg, hogy nem lehet egy nagyobb erőre hivatkozni, sem a gonoszra, sem az Istenre, mert a döntés és a tett a miénk. A gonosz csábított, de a szakítás és evés, már az Édenben is az ember tette maradt. Ezért „ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása„.