Belső béke

„Én majd bekötözöm és orvoslom sebeit, meggyógyítom őket, és megmutatom nekik, milyen kincs az igazi béke.” (6.)

Szeretem azokat a meséket, amik modern köntösbe öltöztetve mondanak el régi sztorikat, vagy felhasználva a digitális csúcstechnika lehetőségeit, örökérvényű igazságot próbálnak felmutatni. Szeretem azokat a meséket is, amik képesek úgy mesélni, hogy felnőtt és gyerek egyaránt megtalálja benne a maga üzenetét vagy a maga poénját, s így egy egész család is leülhet megnézni. Az meg, hogy van olyan muvi, ami ezt nemcsak az első részben, hanem a másodikban is tudja, az ugye – mindenki szerint - felülmúlhatatlan. Ebből mindenki kitalálhatta, hogy a Kung-fu panda nálam a bestof, minden egyes szerethető poénjával és üzenetével együtt. A második részben az öntudatra ébredt panda meg kell, hogy találja a belső békéjét, ami különösen is fontos akkor, amikor egyik legnagyobb ellenségét kell legyőznie. Elsőre azt gondolnánk, hogy ez-az ellenség az a gonosz madár (lövésem nincsen, hogy milyen fajta), aki megölette a szüleit és a pandákat szerte a birodalomban. De ezen a gyermeki értelmezésen túl megláthatjuk, hogy az igazi ellenfele a sárkányharcosnak a saját múltja, a saját félelmei és az a gyűlölet, amit érez, vagy érezhet. Nekünk keresztyéneknek nem megy az a fajta öngyógyítás, amit a Kung-fu panda csinál a mese végén, nem megyünk le alfába, nem tudunk ebben az értelemben meditálni, de a belső béke, vagyis az igazi béke számunkra is elérhető. Ez az, amit Isten Jézus Krisztusban elhozott nekünk, Ő maga gyógyított meg minket Krisztusban, ahol végre nem kell gyűlölnünk, hiszen Isten sem gyűlöl minket. Pedig lenne miért. Mégsem teszi. Meggyógyít, bekötöz és megmutatja, hogy ki kell békülnünk nem csak a világgal, hanem önmagunkkal is. Hiszen csak annyira tudjuk szeretni a másik embert, mint amennyire önmagunk…