alku

„Ne hallgassatok rájuk, szolgáljátok Babilónia királyát, és élni fogtok! Miért legyen romhalmazzá ez a város?” (17.)

Az talán az egyik legnehezebb folyamat az Istenben bízó ember életében, amikor olyan helyzetbe enged bele minket, ahová józanész szerint nem kerülhetnénk. Mivel nem gondoljuk végig ennek a lehetőségét, ezért nincs is megküzdési vagy megoldási stratégiánk arra nézve, hogy mit is kell ilyenkor tenni. Amikor az életünk gyakorlati alakulása teljesen ellentmond mindannak, amit eddig hittünk és reméltünk, akkor sanszos, hogy összeomlik bennünk és körülöttünk minden. Aki már átélt ilyet, az tudja, hogy mégis van ezeknek a helyzeteknek értelme és oka, ha más nem, csak annyi, hogy újra rendezzük a kapcsolatunkat Istennel és az emberekkel. Amikor Ábrahám megkapja Istentől a parancsot, hogy áldozza fel azt a fiút, aki Isten személyre szabott ígéretét hordozza, vagy amikor Jézus felsír a kereszten, vagy amikor a választott nép át kell, hogy élje eltaszítottságát és a fogságba hurcolást, ezek mind-mind ilyen szituációk. Olyan helyzet ahová a vágyaink vagy a reményeink szerint nem juthattunk volna. Helyzet, aminek akkor ott semmi, de semmi értelme nincsen, valami olyan, amit legszívesebben elkerülnénk. És mégis. Valami, helyesebben Valaki miatt ott kell, hogy legyünk, át kell, hogy éljük, végbe kell, hogy menjen. Elsőre talán felfoghatatlan a parancs, hogy meg kell alkudni, hogy szolgálni kell ott, ahová nem szolgálni rendeltettünk, hogy ott is térdet hajtsunk, ahol egyenes gerinccel kellene állnunk, de eljöhet a pillanat, amikor Isten engedi, hogy ebbe a helyzetbe és szerepbe kényszerüljünk. Pedig a hős keresztyén inkább meghalna az oroszlánok előtt, vagy a kereszten, s ezért is váratlan az isteni szó: Szolgáljatok és élni fogtok! Minek halnátok meg értelmetlenül?