Hihetetlen hitetlenség

„Nem hitték a föld királyai, sem az egész világ lakói, hogy be tud hatolni az ostromló ellenség Jeruzsálem kapuin." (12.)

Van bennünk. Sajnos. Nem is kicsi. Egyfajta keresztyén gőg és túlzott biztonság tudat. Talán nemcsak túlzott, hanem hamis is. Persze az benne a legcsodálatosabb, hogy ezt is úgy adjuk el a világnak, de elsőrenden magunknak, mintha ez a hitünk netovábbja lenne. Az velünk nem eshet meg, az velünk nem történik meg, mi az Isten gyermekei vagyunk, választottak, gyülekezet, egyház, papok, hívők. Biztos az én hívőségemmel, meg papságommal, meg választottságommal van a baj, de nekem soha senki sem ígérete meg, sem formális, sem informális, sem írott, sem hirdetett de még testté lett formában sem, hogy nem eshetek pofára. Sőt! Jézus Krisztus elég sokszor elmondja, hogy ne essünk abba a hibába, mi vallásosak és farizeusok, hogy elbízzuk magunkat, mert amelyik fa ugye nem terem gyümölcsöt, azt ki vágják. Szóval amikor önvizsgálat kellene, mert Jeremiás korát éljük, amikor miattunk káromolják az Istent, meg miattunk mennek egyre messzebb az egyháztól, mert a rossz példák, a gyenge igehirdetések, az önkritikátlan életek sokkal jobban taszítanak, mint ahogyan a hiteles és hitvalló életek vonzanának, akkor ne kamuzzunk, hogy ezen az egyházon még a pokol kapui sem vesznek diadalt. Na kérem ez a gőg, a hihetetlen hitetlenség, mert ad egy: ez az egyházról szól és nem a miénkről, vagy a tiédről, ad kettő,: hogy nem is a pokol akar itt diadalt venni, hanem az emberi nyomorúság és hitetlenség. Az ostromló ellenség nem tud kívülről bejönni, ha belül ajtót nem nyitnak neki. Ilyen egyszerű!