Citromkeresztyénség

„Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit." (10)

Egy iszlám ismerősöm ismerőse mondta (ha jobban belegondolok, akkor az ismerősöm iszlám ismerőse... mindegy... ), sokszor az a baj velünk keresztyénekkel, hogy nem nagyon látszik rajtunk, amik vagyunk. Belesimulunk a társadalomba, a szokásaink, az öltözködésünk inkább elrejt, mintsem kiemel a tömegből. Mert egy csador látszik, meg a kipa is, meg az is érzékelhető, ha valakinek olyan sziklaszilárd elvei vannak, aminek a mentén nem iszik alkoholt, vagy nem eszik bizonyos ételeket. Nem akartam az ismerősöm iszlám ismerősének üzenni, hogy a helyzet néha rosszabb, mert sajnos látszik, csak nem az ami kellene. Bennem az él (de én rémisztően naív vagyok), hogy a keresztyénség (az esetek 95%-ban legalább) az öröm vallása. Ehhez nem kell különösebb Szentírásban leírt passzusokat előbányászni, egyszerűen csak engedni kell áradni az érzést, amely betölti a megszabadult embert. Mert igazság szerint erről van szó. Megszabadított, ezért hálás vagyok és örvendező. Ez persze nem mindig látszik, s néha azt érzem, hogy az lesz a mi ismertetőjegyünk, ami nem kellene, hogy legyen. Zsörtölődsz? Olyan pofát vágsz, mint aki citromba harapott? Soha nem jó semmi? Nem igazán tudsz örülni a szép dolgoknak? Ejnye gyermekem! Nem vagy te keresztyén??? Érdemes egy kicsit rágódni önmagunkon, meg azon, hogy mennyi örömöm telik az Úrban...