Szomorú Isten

„Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké vált, és harcolt ellenük." (10.)

Nem hiszem, hogy eljöhet az a pillanat, amikor a minket szerető és bennünket gyermekeiként vigyázó Isten egyszer csak az ellenségünkké válik. Természetesen soha nem mondhatom, hogy soha, és kár is lenne Istennel kapcsolatban általános emberi igazságokat megfogalmazni, de azért valahogy nem tartjuk erre képesnek. Mármint, persze Ő bármire képes, de azért reméljük, hogy kegyelme sokkal nagyobb, mint az igazságérzete, s amit igazságosan érdemelnénk, azt kegyelme nem engedi, hogy ránk szakadjon. Istennel kapcsolatban ne legyenek illúzióink, hiszen alapvetően nem úgy működik, mint mi, s nem is úgy, hogy az emberi logika hit nélkül megérthetné. Talán nagyon egyszerűnek tűnik, s nagyon emberinek, de Isten is képes a haragra, vagy a szomorúságra, s ezeknek hatása van az emberekkel fenntartott kapcsolatára. Nem tudom belegondoltál-e már abba, amikor olyan csapások értek, amit nem értettél, amikor túlságosan is nagy terhet rakott rád az élet, hogy vajon az nem-e annak a következménye, hogy valamivel megbántottad az Isten Szentlelkét? Nem hiszem, hogy tudatosan teszünk ilyet, sokkal inkább csak éljük az életünket, anélkül, hogy felfognánk: minden tettünknek, minden rezdülésünknek lenyomata van az Isten Szentlelkén. Ez az a membrán, ami minden érzésünket és szavunkat felfogja, amin minden gondolatunk megelevenedik, s amire ránézve Isten vagy örömöt, vagy szomorúságot érez.