Pillanat

„Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek.” (7.)

Mindenkinek megvannak azok a szavai, amiktől képes idegbajt kapni, ha hallja, ha mondják, ha első reakcióként ezt üvöltik vissza neki. Talán azért leszünk idegesek, mert pont valami ilyesmit válaszolnánk mi is, de ha mi már kiöltük magunkból, akkor elvárjuk, hogy más is ezt tegye. Vagy csak egyszerűen bosszant, hogy vannak, akik egészen jól eléldegélnek ezekkel a szavakkal. Nálam az első helyen a „pillanat” és „mindjárt” szavak végeznek az élen. Ebben a nyomorult és felpörgetett teljesítményorientált világban minden perc számít, mert menni és tenni kell, mindegy, hogy mi a biznisz, amit csinálsz. Tőzsde, pedagógia, sport vagy egyház, mindenhol ott a hajtás. Ezért idegesít végtelenül, ha a szent csörcsbizniszben visszaüvöltik nekem, hogy „mindjárt” vagy „egy pillanat”. Aztán szépen lassan elkezdtem gondolkodni azon, hogy rendben van-e ez így, vajon tényleg ezt kell-e éreznem és tényleg így kell-e reagálnom? Rá kellett, hogy jöjjek, a lehető legrosszabbat teszem akkor, amikor türelmetlenkedem. Ugyanaz a hajtás, ugyanaz a verseny még az egyházban is, nem csoda, ha a világ nem nálunk keres menedéket. Egy jóléti világban nincs helye a jóléti keresztyénségnek, egy verseny és teljesítmény orientált világban az ugyanígy működő keresztyénség kudarcra van ítélve. Én is, ha türelmetlen vagyok. Éppen ezért meg kellett tanulnom, hogy engedjem Istennek, hogy azt tegyen velem, amit akar, s én éljem át egyszerűen csak azt a „pillanatot”. Szeretnénk lerövidíteni azt, ami fáj, ami bánt, ami életünk sötét és nyomasztó oldala. Ne tegyük, csak éljük meg és éljük át. Engedjük Istennek, hogy ilyen „pillanatokat” adjon és kiáltson felénk, bízva abban, hogy aztán nagy irgalommal újra összekapar minket.