Ibolya?!

„Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne legyetek némák!" (6.)

Az öreg úriember dicsekszik a barátainak: - Képzeljétek! Eddig olyan feledékeny voltam, hogy a saját nevemre sem emlékeztem, de találtam egy jó pszichiátert, ő egy olyan technikát ajánlott és mutatott, amivel minden az eszembe juthat, csak az egyik fogalmat a másik mellé rendelni. Jártam hozzá, megtanultam ezt a technikát és tökéletesen meggyógyultam, azóta mindenre emlékszem. - Hát ez csodálatos! - csodálkoznak a barátok. Mi is elmennék hozzá! Hogy hívják? - Na... várjál csak. Na. Itt van a nyelvemen. Te, hogy is hívják azt a növényt, ami lila és tavasszal nyílik? - Ibolya? - Igen! - vágja rá az öreg, majd hátraszól a feleségének: - Ibolya szerelmem, hogy is hívják azt a pszichiátert? Az emberiség alapvetően szeret feledékeny lenni, egyénileg és kollektíven is, azt meg persze nem szeretjük (újra beemelve magam az emberiség sorába), ha emlékeztetnek minket arra, amit szeretnénk elfelejteni. Pedig jobb lenne, hiszen az emlékezés nagyon sok esetben megvéd minket önmagunktól, a múlt hibáit talán nem követjük el újra, a múlt szépségei a jelenhez is erőt adnak. Emlékezni kell, mert emlékezni jó, még akkor is, ha az emlékezés néha fájdalmas dolgokat is a felszínre hoz. Ahogy mindenkinek meg van a technikája az elfelejtésre, úgy mindenkinek arra is van stratégiája, hogyan is emlékezzen. Van aki csak a szépre, van aki megőriz fényképeket, vagy tárgyakat, esetleg blogol, posztol vagy naplót ír. Van aki feleségül veszi Ibolyát! Bátorság kell ehhez, na nemcsak Ibolyához, hanem az emlékezéshez is. Ahhoz különös elszántság és bátorság kell, hogy valaki ne csak emlékezzen, hanem emlékeztessen másokat arra, amit nem szabad elfelejteni. Mi keresztyének pontosan ilyen emberek vagyunk, akik őrállóként emlékeztetnek is. Ha úgy tetszik, mi vagyunk a világ "Ibolyái"! Egyfelől Krisztus jó illata kell, hogy áradjon az életünkből, másfelől mi emlékeztetjük a világot arra, hogy van Isten, aki őt szereti, Istent pedig arra, hogy van olyan ember, aki ezt a szeretet viszonozza.