Magányos farkas

„Félredobta hőseimet mind mellőlem az Úr..." (15a.)

Egyszer kiadok egy könyvet, amiben azok a filmek lesznek benne, amiket kifejezetten nem ajánlok senkinek sem megnézésre. Ahogy elnézem a filmipar alakulását több kötetes műremek lesz, sok-sok lábjegyzettel. Életem egyik legmegrázóbb élménye volt a The Grey, ami nálunk A fehér pokol címen futott és hiába Liam Neeson alakításának, de nagyon gáz film volt. Egy lezuhant repülőgép utasai (az a kevés amelyik egyben kiszállt) próbálnak túlélni Alaszkában, miközben farkasok csemegéznek belőlük, amit egy kivénhedt vadász próbál megakadályozni. A movie vége csupa romantika, marad a vadász meg az alfa hím és megküzdenek egymással. Persze én mindenbe bele tudok látni egy kis értelmet, így ebbe is. Elgondolkodtató az egyén és a falka küzdelme, mennyit jelent az, ha az ember mellől kipotyognak a társai, míg az ellenfélnek állandó csapata van. Nekünk nem Alaszkában, nem farkasok között (habár még emlékszem, hogy úgy küldtek el minket, mint bárányokat a farkasok közé) de gyakran egyedül kell szembe néznünk az ellenünk támadókkal. Elvek, emberek, korszellem vagy szellemtelenség, sokminden, amivel egyedül kell szembe néznünk. Mintha Isten elvett volna mellőlünk mindent és mindenkit, de csak azért, hogy felismerjük mennyit érünk egyedül és mennyit érünk Ő vele! Lehetőleg még az előtt, hogy megütköznénk az alfával.