Őszinteségi roham

„A sokféle mesterkedés elfárasztott, mégsem vallottad be, hogy hasztalan, hanem újból erőt gyűjtöttél, ezért nem betegedtél bele.” (10.)

Nyelvtörő, egy szuszra, ami már majdnem olyan jó, mint a „Lenin mauzóleumának lelinóleumozása”, de annyira nem jó, mint a „A szerencsés csősz cserszömörcés sört szürcsöl.”. Ja, a lényeg lemaradt: „Az őszinte ősz inte, hogy legyek őszinte, mert ő szinte őszinte!" Ez olyan őszinteségi roham volt, amiből kevés van manapság, mert egy ideje búcsút a tavasz és az ősz inte, s maradt a nyár-tél kettős. De nem gondolom, hogy az évszakok eltűnése és felborulása az oka annak, hogy egyre kevesebben mernek és akarnak őszinték lenni ebben az országban, meg ezen a világon. Nem is kifelé, hanem sokkal inkább befelé, önmaguk felé kellene, hogy az emberek őszinték legyenek. Kivételesen magamat is az emberek gyűjtőfogalom alá sorolva mondom, hogy őszintébbnek kellene lennünk önmagunkkal. Kevesebb tragédia történne, ha kimernénk mondani magunknak, hogy elég, ez így vagy úgy nem jó, esetleg nem helyes. Azért is gáz, ha nem vagyunk őszinték, mert a beismerés, annak az elfogadása és bevallása, hogy kudarcot vallottunk elindítaná a megoldás és a feloldás folyamatát. De ha ez nem történik meg, akkor, mintha még mindig bírnánk, még mindig menne, száguldunk tovább a vég felé. Ennyi. Itt bukik el választott nép, nem választott nép, meg így vagy úgy választott ember is. Nem valljuk be, hogy baj van, kívül, vagy belül, s megyünk tovább, mintha nem is lennénk betegek. Isten arra vár, hogy beismerjem, nem megy tovább. Van az életemnek olyan része, ahol kudarcot vallok, ahol elfáradok és szükségem van rá. Ha bevallod, az már fél siker. Onnan már van hová menni. S nem lesz a nyelvtörő élettörő is egyben!