Zabolátlan erő

„Háttérbe szorul a törvény, távol áll az igazság, elbukik a hűség a tereken, nem érvényesülhet a becsület." (14)

Mi nemes és nemzetes Döbrögi Dániel őseink jussán, nyert jogaink alapján - itten jön az anyja neve - röviden jószága elkobzására és huszonöt botütésre ítéltetik! Szerintem ismerős kell, hogy legyen, egy zseniális magyar mesefilm zseniális jelenete. Persze a mi Matyinknak nem tetszik annyira, fel is háborodik, szóvá is teszi, nagy hangon kiabálva, hogy hol az igazság és hol a törvény?! Ekkor Döbrögi Dániel ősei jussán nagy bütykös ujjával maga felé bök egyet és azt mondja: Itt én vagyok a törvény! Na erre mit mondjunk?! Csak állunk mi is csendben, ökölbe szorított kézzel, dühösen, s a nyakam rá, hogy mi is azon többség közé tartozunk, akiknek nem jutott akkora oroszlán szív, mint Matyinak, hogy visszapofozzuk, azt a goromba csapást. Különösen is akkor, ha néha mi magunk vagyunk az a zabolátlan erő, aki ősei jussán önmagát emeli törvényre. Ez van akkor, ha az ember kontrollt vesztve azt hiszi, hogy neki mindent lehet, hogy ő majd törvénnyé lehet, s elfelejti, hogy van egy Isten, aki adott nekünk törvényt. Ezen a világon az Ő szava a törvény, legyen szó a tízről vagy a szeretet nagy parancsolatáról, s aki ezt lábbal tiporja, s elbizakodottságában önmagát teszi törvénnyé, az nagyon vigyázzon magára. Isten nem jön álruhában, dudorászva, hogy pam-pam, nem öltözik doktornak, s nem is veri rajtunk el háromszor a dolgot, csak engedi, hogy egyszer majd önmagunk felett kelljen törvényt ülnünk a saját játékszabályaink alapján. Akkor pedig majd elszabadul a zabolátlan erő, s nem lesz aki arccul csapja, ismerve magam meg kedves embertársamat.