szerzemény

„Ezért sír a szívem Móábért, mint a fuvola; sír a szívem Kír-Heresz lakóiért, mint a fuvola. Mert elveszett mindene, amit szerzett.” (36.)

Vannak az életünkben dolgok, amiket öröklünk. Nem külső és belső tulajdonságokra gondolok most, hanem tényleges tárgyakra. Amiket ránk hagynak felmenők vagy éppen elmenők. Nekem eddig egy ilyen örökség jutott, az egyik nagypapám Bibliája, amit a mai napig nagy becsben tartok. Hiszen ceruzával bekarikázta az összes olyan bibliai szakaszt, ami neki fontos volt. Örököltem és megbecsülöm az örökséget. Azokat a dolgokat, amiket szereztem, amiért megküzdöttem, azokat azért másképpen kezelem. Talán egy örökséggel kapcsolatban nem a büszkeség az első érzése az embernek, de valami olyan dolog, amit a munkád vagy a megküzdéseid eredményeként szereztél, energiát fektettél bele, talán már tölthet el büszkeséggel. Az első fizetésből vett „mittudoménmi” felett meg lehet állni azzal a jóleső érzéssel, hogy ezért megdolgoztam! Keresztyén emberként annyit nem árt eszünkbe vésni, vagy legalábbis komoly megfontolás tárgyává tenni, hogy minden szerzett dolgunk előbb-utóbb örökség lesz. Hiszen ebből az életből semmilyen szerzett vagy öröklött dolgot nem viszünk tovább, akármennyire is büszkék vagyunk rá, vagy akármennyire is ragaszkodunk hozzá. A mennyország kapujában nem kérdezik meg, hogy mit gyűjtöttél, mid van, hanem csak annyit, hogy ismered-e Jézus Krisztust?! Minden más dolgunk eleve vesztésre van ítélve, ezért nem érdemes már ezekhez most sem ragaszkodni.