teljes sötétség

„Azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba, és börtönben tartotta halála napjáig.” (11.)

Most sajnálhatnám ezt a szegény Cidkijját, meg felmenthetném, meg hivatkozhatnék a történelmi helyzetre, meg arra, hogy biztosan én sem tudtam volna jobban csinálni, hiszen ugyan abba a mederbe lépett bele, mint az elődei, akik nyilván próbáltak megfelelni a kor politikai elvárásainak. Tényleg van abban valami szánni való, amikor nincs elég erőnk szembe menni a közakarattal, vagy az érdekkel, s megalkuszunk önmagunkkal meg az értékeinkkel. Azt is hiszem, látva a saját magam alkuit és hasonló helyzeteit, hogy igazán ez akkor súlyos, amikor valaki vagy Valaki nagyon határozottan foglal állást ezzel kapcsolatban. Ez nem változott azóta sem, mert a mi nagy állásfoglalónk mind az ó-, mind az újszövetségben ugyanazt mondja az alkuról. Nem köthetsz alkut a lelkiismereteddel, pláne nem az Isten ellenében. Ő kijelent, üzen, elmondja, hogy mit szeretne látni az életünkben, persze mi tehetünk úgy, mintha vakok és süketek lennénk. Azt hiszem, ez az igazi vakság, ez az, amikor az életünk teljes sötétségbe borul, amikor nem akarunk már hallgatni az Isten szavára, amikor nem akarjuk látni tetteit az életünkben, amikor nem akarunk látni úgy, ahogy Ő lát minket és másokat. Ez a teljes sötétség az a börtön, ami akár egy életen át fogva tarthat minket. Adventben talán remény lehet mindannyiunk számára, hogy jön a Fény, ami szerte űzi a sötétséget. Csak merj nem csak nézni, hanem látni is!