Exodus

„A rajtam elkövetett erőszak szálljon Babilonra - mondja ezt Sion lakója! Vérem Káldea lakóira - mondja ezt Jeruzsálem! Ezért így szól az Úr: Íme, én perlem peredet, én állok bosszút érted! Kiszárítom tengerét, kiapasztom forrását.” (35-36.)

Nem áradozok hosszan az új Mózes filmről, mert nincs annyi hely és idő, de egyszerűen zseniális, csodaszép és nagyon fontosnak tartja a Szentíráshoz való hűséget. Méltó utódja a korábbi hasonló filmeknek, ahol mondjuk Sir Ben Kingsley (ebben most Józsué apja) volt Mózes, vagy a nagy klasszikus, ahol a nem „mesterlövészkedő”, de Oscar díjas Yul Brynner alakította a fáraót, s az akkori ügyeletes zsidó hős, a szintén Oscar díjas Charlton Heston lehetett Mózes. Ridley Scott aktuális alkotása zseniálisan vizualizálja azt, amit eddig elképzelni sem mertünk. Nagyon tetszik az, amikor Mózes partizán népszabadító akciói kudarcba fulladnak, s akkor azt mondja neki Isten, hogy neki ez túl lassú, most Ő következik. A tíz csapás úgy van megjelenítve, ahogyan azt elvárjuk ettől a műfajtól, s a végén szinte megsajnáljuk az egyiptomiakat. Durva, amikor az elsőszülöttek halála utáni sírástól hangos Egyiptom. De azt hiszem, kell a mai kor emberének ez a fajta ábrázolás, mert néha nem értjük, nem tudjuk elképzelni, hogy milyen is az, amikor az Úr népe mellé áll, s elveszi a jogot és a lehetőséget tőlünk a védekezésre vagy a bosszúállásra. Nincs annál félelmetesebb és csodálatosabb, amikor egyszer csak Isten előlép az életed színpadán, téged hátrébb tol, s átveszi az ügyedet, Ő képvisel, Ő perel, Ő áll bosszút érted. Ez valami hatalmas és félelmetes, általunk elképzelhetetlen erőt takar, ami nem ellenünk, hanem értünk jelenik meg, értünk száll harcba, értünk mozgósít minden energiát. Jaj annak, aki ellen fordul, s jaj nekünk, ha nem merünk Neki, az értünk harcoló Istennek teret engedni az életünkben…