sipirc

„Jöjj ki onnan, népem, mindenki mentse az életét, hogy el ne érje az Úr izzó haragja!” (45.)

Izgalmas azon néha elgondolkodni, hogy mennyire is vagyunk hatással a környezetünkre, vagy fordítva: milyen hatással van ránk a környezetünk. Szűkebb vagy tágabb, de ez mindegy is. Ez olyan igazi hatás-ellenhatás kérdés. Én vagyok az erős, aki formálja a környezetét, vagy a környezetem hat olyan erővel rám, hogy én megváltozom. Nincs ebben most pozitív vagy negatív minősítő jelző, egyszerűen csak az örök kérdés: Ki hat valójában kire?! Isten embere és népe hat arra a világra, amiben él, vagy a világ hat ránk, s formál, vagy éppen változtat meg minket. A kérdés azért is izgalmas, mert a történelmi példák sajnos azt mutatják, hogy sohasem származott abból jó, ha az Isten népére nagy erővel hat a környezete. Valami miatt ebből mindig bálványimádás, Istentől elfordulás s egyéb tragédiák következtek. Nagyon fontos, hogy felismerjük az életünkben ezt a fajta hatást, s idejében megtegyük azokat a lépéseket, amik ahhoz kellenek, hogy ne térjünk le az Isten által kijelölt útról. Ha rossz közegben vagyunk, akkor nincs mese, ott kell hagyni azt a közeget. Aki romlott társaságba kerül, az előbb-utóbb maga is azonosul azzal a társasággal. Nem mindig vagy elég erős ahhoz, hogy változtass a közegen. Ez nem a te kudarcod, ez egyszerű fizika. Többen vannak, erősebbek, ők győznek. Te egyet tehetsz. Menekülsz. Akár most is. Viszed azokat, akik fontosak neked, akik a tieid és mész. Vissza sem nézve, semmit sem sajnálva, indulsz, mert az életed a tét.