gondoskodás

"Gondom lesz rájuk, de kárukra és nem javukra. Fegyver és éhínség pusztítja azokat a júdaiakat, akik Egyiptomban vannak, amíg ki nem pusztulnak. " (27.)

A mi Istenünk gondoskodó Isten. Szeret minket és törődik velünk. Gondja van ránk. Hiszen ez létének és lényegének igazi eszenciája. Nagyon sokan élnek ebben a kegyelemben vagy élnek ebből a kegyelemből. Nagyon sokan ki is használják ezt, s azt gondolják, az Isten gondoskodása nem szűnik meg, akkor se, ha mi megszűnünk neki megadni a tiszteletet vagy a hála engedelmességben megmutatkozó jócselekedeteit. vagyis, Isten gondoskodik, mert ez a dolga, mi meg tehetünk akármit, mert nekünk meg ez a dolgunk. Azt hiszem, Jeremiás nagyon bölcsen és pontosan fogalmazza ezt meg. Isten gondoskodik, vagyis gondja van mindenkire. Hiszen tényleg nem tehet mást. De ez nem csak a javunkra történhet, hanem a kárunkra is. Ezt hívják igazságosságnak. Furcsán hangzik, de ezzel is foglalkoznunk kell, hogy az Istennek milyen gondja van ránk? Mint az orosz mesében, ahol az a végszó, hogy aki nem hiszi, annak utána járunk. Most akkor örüljünk annak, hogy az Istennek gondja van ránk? Örüljünk. Én legalábbis örülök. Hiszen mindkettő gondviselés jelzés lehet az életünkben. Mert legalább feltehetjük a kérdést, hogy mindaz, ami ér minket, az miért is van az életünkben? Melyik féle gondoskodás jelenik meg benne, egyáltalán mi a kárunk és mi a javunk? Tisztában vagyunk-e a tetteinkkel, a következményekkel vagy éppen az ezekben elvárt felelősségünkkel? Tudom, hogy sok a kérdés, de néha nem árt, ha kérdezünk. Az biztosan nem lesz a kárunkra, csak a javunkra.