Cool

„Fegyvert küldök a káldeusok ellen - így szól az Úr -, Babilónia lakói ellen, vezetői és bölcsei ellen, fegyvert a hazugok ellen, derüljön ki, hogy bolondok! Fegyvert vitézei ellen: hadd rettegjenek!” (35-36.)

Nem szoktam huzamosabb ideig a doboz előtt ragadni, de mostanában előfordul velem, hogy döbbenettel meredek a képernyőre, próbálva feldolgozni a látottakat. Ebből már sejthető, hogy most valami feldolgozhatatlanról lesz szó. Egy átlagos esti műsorfolyam, egy átlagos televízióban, átlagos embereknek. De akkor én nem vagyok átlagos. Magyarázom. Sokk volt. De akár egy k-val is értelmes lenne az életérzés. Este héttől egészen éjfélig (persze még azután is) sorozatgyilkosok és kegyetlen elkövetők tartottak rettegésben, akik első ránézésre teljesen normálisak voltak, vagy csak kicsit bolondok, de aztán egyszer csak bekattantak, és legyilkolták a fél kisvárost, vagy gimit, vagy mit tudom én mit. És engem teljesen kiakasztott, hogy tényleg ilyen lenne ez a világ? Tényleg ennyi csendes vagy hangos bolond rohangál benne?  Félelmetes volt a kép, amit ezek a sorozatok elém tártak. Mert ha csak egy gondolat is igaz ebből az egészből, s a fikció átlép a hétköznapi valóságunkba, akkor nagyon nem tudom mi is lesz velünk. Talán csak annyi marad – utolsó reményként és menedékként – az Isten népének, hogy a mi bölcs és kegyelmes Istenünk megtalálja majd azt az eszközt, amivel felszínre hozza a bolondságot és az őrültséget. Mert ha kiderül a bolondról, hogy valami nagyon nagy gáz van odabent, akkor talán még van esélye neki és van nekünk, hogy változtassunk a sorsán.