Egyet a papának

„Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? - így szól a Seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok.” (9.)

Kisgyereket próbálunk (nem tudom, hogy valaha próbáltam-e, de biztosan ez is benne volt a szülői bakiparádémban) úgy etetni, hogy minden falathoz keresünk külön motivációt. „Ezt a mama vagy papa kedvéért!” – mondjuk – miközben próbálunk valami sárgarépás pépet begyömöszölni a gyerekünk szájába. Amikor próbálunk szülésre buzdítani, akkor dobjuk be az „Egyet a papának, egyet a mamának, egyet a hazának!” motivációs helyzetgyakorlatot. Ezek persze egyszerűbbek, mint finomat főzni, vagy biztos megélhetést teremteni, de azért minden generációban van, aki megpróbálja ezeket puffogtatni. Mert valójában jogos kérdés, hogy kinek mivel tartozunk, vagy mit teszünk valakinek vagy valakiknek a kedvéért?! Általában az ember a saját kedvéért tesz nagyon sok dolgot, vagy a saját kedvét és vágyát vetíti ki más emberekre, így adva értelmet tetteinek. Ezért építünk életet magunknak meg a szeretteinknek, hivatkozunk társra, gyerekre, hazára. Isten ma azt kéri valamennyinktől, hogy nézzük át a dolgainkat úgy is, hogy mit teszünk érte? Mit építünk neki? Mi az elsődleges vágy az életünkben? Építeni valamit saját magunknak, vagy felépíteni az életünkben az Istennek azt, amire Ő vágyik? Olyan otthont és házat építünk, olyan életet alakítunk ki, ahol Ő is jól érzi magát vagy csak hivatkozunk Rá meg másokra, hogy miért is néz ki az életünk úgy, ahogy?!