Tűz van!

„Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat.” (22.)

A következő történet ismét csak erős idegzetűeknek ajánlott, a benne szereplő szavak, és a szavak mögött meghúzódó tartalom tökéletesen alkalmas arra, hogy nemcsak a nyugalmat, hanem minden egyebet is megzavarjon, különös tekintettel a vallásunk jól felépített kereteire. Egyszer egy ember sétálgatott a nagy Szovjetunió még nagyobb fővárosának egy eldugottabb kis szegletében, nem kevés vodka társaságában, amely kedves társaság már belülről melegítette. S e különös bensőséges kapcsolatnak köszönhetően sajnos nem vette észre, hogy léptei útjába a végzet egy jókora emésztő gödröt helyezett, nyilván az emésztő gödrökhöz illő tartalommal. Pár pillanat múlva emberünk már nyakig ült a slamasztikában, s mivel nem tudott kikecmeregni, elkezdett segítségért kiabálni. – Segítség, segítség! – de kiáltozását senki sem hallotta meg, vagy senki sem figyelt fel rá. Ekkor emberünk új technikát alkalmazott, és teli torokból elkezdett üvöltözni: - Tűz van, segítség tűz van! Nem kellett csak pár percig így kiabálnia, nemsokára ott termett két járőröző rendőr, akik kihúzták a slamasztikából, majd számon kérték, hogy miért kiabálta azt, hogy tűz van?! Az emberünk felnézett, és csak ennyit mondott: - Nézzenek rám, maguk szerint kiabálhattam volna az igazságot? Nem elég segítségül hívni az Úr nevét, és kiabálni, éppen azt, amire azt gondoljuk, majd elindul az Úr Isten, mert ugye Ő nem hagyja az övéit a bajban. Azok, akik segítségül hívják az Úr nevét, csak akkor számíthatnak valós segítségre, ha tiszta szívből teszik ezt, elmondva, megvallva vagy éppen kikiabálva az igazságot és a valóságot. Nincs színlelés, nincs játék, nincs sunyizás, hanem csakis és kizárólag a tiszta szív s a belőle jövő fohász.