Archívum

Gimnasztika

„A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.” (7-8.)

Szinte éreztem, hogy előbb vagy utóbb előkerül ez a téma is, hiszen az embernek azzal is szembe kell néznie, ahogyan kinéz, vagy éppen kinézhetne. Én kinézek, néha a fejemből és megállapítom, hogy semmit sem változtam az elmúlt tíz évben, mire mindig van valaki, aki előkapar a fiókja mélyéről egy fotót, amin én is rajta vagyok. Kicsit fiatalabban, kicsit mosolygósabban, kicsit kissebben (ez jelen állás szerint minimum 20 kg :):):) ) ilyenkor jut el az agyamig a felismerés, na jó az nem, de a kérdés talán, hogy netalán elhanyagoltam magam? Talán edzeni kellene, ha még van mit, és nem késő. Talán nem. Nem igazán vagyok most abban a helyzetben, hogy döntsek, és ma reggel Pál apostol sem segít, aki egyenesen azt mondja, hogy a gimnasztikának, vagyis a test edzésének, kevés a haszna. Ugyanakkor, a kegyességnek, vagyis a léleknek és a lelki dolgoknak az edzése és a karbantartása több sikerrel kecsegtet. Persze az jó kérdés, hogy mennyit bírnak a felhők, mert a kegyességben edzett ámde kövér és elhanyagolt emberek, lehet, hogy leszakítják majd a mennyet, már ha annak lesz köze a „fennthez”, meg a felhőkhöz. Meg azért, van itt egy kis kavar, hiszen Pál, igaz nem látogatta a Damaszkuszi kondi termeket, de a Korinthusiaknak mégiscsak azt írja: „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?” Nyilván egy templomot illik takarítani, meg karbantartani, nehogy rászakadjon azokra, akik odabent vannak. Ha jól tévedek, akkor a jó öreg apostol itt inkább a hangsúlyokról beszél. Arról, hogy igazán mi kell, hogy a fontos legyen a keresztyén ember életében, vagy mi kell, hogy a fontosabb legyen. Aminek nagy az életünkben a haszna az örökkévalóság felől nézve arra több időt és energiát kell szánni, aminek pedig kicsi, arra kevesebbet. Szóval heti két kondi még beleférne, talán még az apostolnak is. :)

Hozzászólások