Béklyó

„Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” (13.)

Elég mélyről kellett előkotornom az emléket, hogy közel 10 vagy talán még több éve, volt egy Ákos szám, amit nagyon nem értettem, de a hangulata az megfogott, ugyanis – annak ellenére, hogy Ákos fan vagyok – a szokásos Ákos színvonal alatt sikerült szám volt. Amikor előástam, rá kellett, hogy jöjjek, mégiscsak eltalált szám ez, hiszen pontosan az benne a jó, hogy rossz, furcsa zene, össze nem illő szavak, s a hűség nemes eszméje nagyon furcsa köntösbe öltöztetve. Mert ma ilyen a hűség, teljesen életidegen, hamis, vagy legjobb esetben furcsa hangnemű, sokak számára érthetetlen. Csakugyan a „hűség a legkegyetlenebb béklyó”, hiszen ma már mindenki csak rövid ideig képes ezt a béklyót elviselni, lassan nincs is sírig tartó hűség, s már lassan hűség sincs. (Csak tessék nagyban játszva felfigyelni az Alekosz jelenségre, olyan világot élünk, ahol a hűséget meg sem tudják fizetni!!!) Nem tudom, de nem is érdekel a statisztika, hogy hányan mondják ki, hogy „hozzá hű leszek”, s ezeknek hány százaléka nem is akarja, vagy nem tudja magát az esküjéhez tartani. Száz szónak is ugyanaz a vége, mint a hűségnek, hiszen annak is vége. Béklyó, nyűg, vállalhatatlan, a ma emberének nem erőssége a hűség. Egy ilyen világban tisztán és érthetően csengenek a fenti szavak, talán esélyt adva azoknak, akik kezdik elfelejteni, mi is a hűség, talán erőt adva azoknak, akik meginognak a hűség kérdésében. „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” Istennek lenne rá oka, hogy ne legyen hűséges hozzánk, hogy ígéreteit megváltoztassa, de Ő teljes összhangban van önmagával. Csak olyat tesz, csak olyat tehet, ami Ő maga, mert Ő magát meg nem tagadhatja. Ez neki lehetne béklyó, s még sem az, hanem a szeretet tökéletes megélése, nekünk pedig az örök szabadság lehetősége lehetne, ha elhinnénk, hogy Ő nem mi vagyunk, s Ő nem is úgy működik, ahogyan mi emberek szoktunk.