Mélynyomor

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek… ” (1-2.)

Nem vagyok hitelminősítő, nem vagyok gazdasági szakember, nem vagyok válságszakértő, de nyilván érzem, látom és tapasztalom, hogy igen nagy gáz van az élet minden területén. Emberek között élve és járva egyre inkább azt érzem, nagyon már nincs lejjebb. Nincs több bőrünk, amit – természetesen az ország és a mi magunk jól felfogott érdekeiért - még le lehetne húzni rólunk. Nincs már tartalék, nincs erő, egyre többen kerülnek a mélynyomor szélére. Igen, az, hogy gáz van, természetesen abból is érzékelhető, hogy míg sokan a végét járják, mások egyre jobban élnek, egyre nagyobb kocsikban furikáznak, s mindig is meglesznek azok a cégek és szektorok, ahol soha nem volt és nem is lesz válság. Pénzügyi legalábbis, ami inkább csak tünet, és nem alapbetegség. A világ nem változott akkorát az elmúlt évezredek alatt, hogy a társadalmi betegségeknek és bajoknak ne folyamatosan ugyanaz legyen a gyökere. A nehéz időknek, vagy az idők ciklikusan újratermelődő problémáinak a gyökere nem pénzügyi és nem valuta alapon dől el, s nem is nagy tárgyalóasztalok juttattak el ide minket. A probléma gyökere mindig ugyanaz, talán csak az árnyalatok változhatnak korszakról korszakra. A baj velünk van, velünk emberekkel, akik a nehéz időket nem csak megéljük, hanem akik ezeket az időszakokat a viselkedésünkkel létrehozzuk és erősítjük. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek. Ez a mélynyomor, a lélek nyomora, aki nem tisztel sem Istent sem embert, s csakis és kizárólag önmaga boldogulása érdekli. Ez a vég, s mindaddig vég is marad, míg maga az ember nem tud és nem akar megváltozni.