Sorrend

1Kor 12:28-31 „De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat." (31.) Szociológiai tanulmányútra indultam, mert egy kedves Teszkós alkalmazott felhívta a figyelmemet arra - miután megbeszéltem vele, hogy mennyire igényes áruk is a polcokra kerültek - hogy amióta van náluk rosszabb, azóta a vevő kör is átalakult, így „azokat az ósanba keresse”. Nem akartam én senkit keresni, de ha már ilyen kedvesen küldtek, el is mentem az ósanba, megnézni, hogy kik is, mik is vannak ott, ha már úgy is a Cora helyére is ilyet kaptunk. Döbbenet volt látni azokat az embereket, a vásárlási morált, a sorban állási hangulatot, meg azt, hogyan centiznek ki minden forintot és minden fillért, hogy meg tudják venni azt, amit kell, vagy azt, amit akarnak. Pár dolgot én is vettem, ha már ott vagyok miért is ne, gondoltam én, de elkövettem azt a hibát, hogy nem volt nálam a bankkártyám, így maradt az a kevés kp, vagy a takarítás, de éppen nem volt munkafelvétel, így meg kellett oldanom abból a kevésből, ami nálam volt. Hirtelen a dölyfös szemlélődőből én is kiszámolós áldozat lettem, ráadásul a pénztárnál, miközben mögöttem egy fél falunak vettek virslit. Annyira durva volt úgy válogatni a kasszánál, hogy mit viszek el, és mi marad, hirtelen fontossági sorrendet állítani fel, teljesen kilépve a megszokott szerepemből, amikor is tudtam, hogy amire kell, arra van és jut. Aki nem szokott, az nem tud hirtelen sorrendet felállítani ott, ahol egészen addig erre nem volt rákényszerítve. Kegyetlen érzés lehet kimondani, hogy van, ami fontos, és van, ami még annál is fontosabb. Pedig, lehet jobban járunk, ha először a boltban tréningeljük magunk, ilyen kis balesetekkel, mielőtt rátérünk a nagy sorrendekre az életünkben. Kire-mire jut időm, erőm, pénzem? Mi felé törekszem, mit akarok elérni, mit kérek el az Istentől, mit fejlesztek magamban, s mit hagyok el teljesen? Törekedni a fontosabb felé, hihetetlen nagy kihívás minden ember életében...