Osztatlan

1Kor 7:25-40 „Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz." (35.) Kedves gyerekek (és nem vagy majdnem vagy még mindig nem gyerekek)! Nem tudom, hogy ismeritek-e azt a magyar népmesét, amelyben a szegény Péter és a gazdag Pál, akik nem éppen a legnagyobb barátságban lévő szomszédok, ajándékot visznek az uraságnak. Péter elviszi az egy kakasát ajándékba, amit igazságosan el kell osztania, meg a gazdagnak is az ő öt kakasát, amit Péterre rátromfolva ajándékba visz. A népmese itt képmesévé válik, s a szegény Péter zseniális szimbólumokkal dolgozva elosztja először az egy, aztán meg a másik öt kakast is. Az uraság meg a felesége kapja a fejét, meg a nyakát, mert ugye a családnak a férfi a feje, az asszony meg a nyaka. A két kisasszony kapja a két szárnyat, hogy jobban repüljenek férjhez, míg a két úrfi a két lábat (kaparót), hogy jobban tudjanak szaladni. Szegény ördög Péter meg kapja az ócska maradékot (vagyis a kakas legjavát), mert ugye a szegény embernek nem is jut, meg nem is kell más. :-) A történet zseniálisan írja le az ember alapvető természetét, vagy a természetünknek azt a részét, amelyik nem nagyon szeret osztozni, vagy ha igen, akkor zsigerből önmagának kedvez. Osztozni nagyon nehéz úgy, hogy igazságosak is legyünk, meg, hogy maradjon is valami. Ameddig ez egy kakas, vagy egy kis kaja, egy kis pénz, addig nagy gond nincsen, de amikor a szívünket kell felosztani, az már nehezebb dió. Kinek mi jut, mennyi marad, kinek fogadjak szót, kinek engedelmeskedjek?! A szíved nem felosztható. Nem adhatsz kicsit az Istennek, kicsit másoknak, meg megint egy kicsit megtartasz magadnak. Osztatlan szívvel lehet csak ragaszkodni az Úrhoz! Illetve lehet másként is, de talán csak így érdemes!