Archívum

Kajás

1Kor 9:1-6 „Vajon nincs-e szabadságunk arra, hogy együnk és igyunk?" (4.) kajasMég hajdanán egy gimis elitkommandó vigyázott a gyerekemre, mert nekünk bele kellett folynunk a helyi társasági életbe, az önkormányzat rendezett vmi kósza alapítványi bált. Szóval mi báloztunk, a három tagú különítmény meg gyerekfelügyelt. Mire haza értem nagy jókedvvel fogadtak, mivel kiderült, hogy a fiam nem beszéli a nyelvüket. Szegény gyerek már csillagokat látott az éhségtől, ők kérdezgették tőle, hogy "Kajás vagy?" de a gyerek nem válaszolt. Aztán a módosított "Éhes vagy?" kérdésre már tudta a feleletet, és végre kapott enni. Kicsit ilyen értetlennek érzem magam akkor, amikor azt látom, hogy nem nagyon tudunk mit kezdeni étellel, evéssel vagy éppen az ivással. Mert ugye nem a kajával vagy a piával van a baj, hanem azzal, ahogyan sokszor élünk vele. Nem tudunk egy jót enni, hanem csak zabálni, nem tudjuk értékelni a böjtöt, mert folyamatosan azt hisszük, hogy éhen halunk. Valahogy utat kellene találni ebben a zűrzavarban, s újra a méltó helyére tenni az ételt, az étkezést vagy akár az erről való lemondást. Jézus Krisztus életében jól látjuk az ételnek s az étkezésnek a helyét. Ha készülni kell, akkor böjtöl, ha egymást erősíteni kell, akkor közös étkezést szervez, vagy éppen asztalközösséget vállal azokkal, akikkel már senki sem akar együtt enni. Ő meg tudta élni annak a szabadságát, hogy az étel van értünk és nem fordítva!

Hozzászólások