Ellenség

Gal 4:12-20 „Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?" (16.) Kicsit úgy vagyok ezzel az egésszel, mint az egyszeri kisfiú, akit megkérdeztek arról, hogy mi akar lenni, majd ha felnő? Ő büszkén vágta rá, hogy mi más, mint katona! Erre a felnőttek nagyot kacagtak, s rögtön elmondták a gyereknek, hogy az nem is annyira romantikus, mint azt József Attila altatójában megénekelte, mivel a katonát bármikor lelőheti az ellenség. Erre a kisfiú gondolkodott, majd mosolyogva felelt az őt ugrató felnőtteknek: akkor inkább ellenség leszek. Manapság eldönteni, hogy ki a barát, meg ki az ellenség egyre nehezebb. Nagypolitikai és kiscsaládi, vagy éppen kispolitikai és nagycsaládi szinten is kérdés, hogy milyen ismertetőjegyei vannak egy barátnak vagy éppen egy ellenségnek. Aztán ha meg is van, meg be is tudjuk azonosítani, akkor is, szinte pillanatok alatt lehet a barátból ellenség, köszönhetően a fogyasztói szemléletnek, meg a saját önzőségünknek. Mert azt gondoljuk, hogy az a barát, aki mindig csupa szépeket mond, aki mindig igazat ad nekünk, aki sohasem szembesít azzal, ami esetleg kellemetlen. Sőt! Aki néha képes az igazat az arcunkba mondani, azt sokszor ellenségnek, kekeckedőnek, vagy az ördög ügyvédjének tartjuk, csakmert nem kenegeti meg már eddig is egónktól nagyra hízott májunkat. Pedig, lehet többet érnénk azokkal az emberekkel, aki szeretnek annyira minket, hogy még a fájó igazságot is a szemünkbe mondják, s akik ez igazságért még a köztünk lévő kapcsolatot is képesek kockára tenni. Neked milyen barátok kellenek? Igazat mondók, vagy olyanok, akik álszeretetből elhallgatják az igazságot?