Első emelet

Kol 3:1-4 „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.(2.) Nem azért, mert túl vagyunk a harmadik "A dal"-os pacsirták vetélkedőjén, ahol újra beleszerethettünk retro szemüvegkeretbe, meg a kilométeres terelő mondatokba, aminek a vége az-az egyszerű tény volt, hogy vmi igen gyengén sikerült. Még jó, hogy a dalt keresik, mert énekest (tisztát) keveset sikerült tegnap felfedezni, persze voltak megnyerő próbálkozások. Arra gondoltam, hogy ha már olyan nagy múltú csapatokat és szólistákat sikerült feltámasztani, mint akiket most nem neveznék meg, akkor igazán mehettek volna mélyebbre, olyanokat is megtalálva, mint gyerekkorom nagy kedvencét, az Első emelet formációt. Ennek a csapatnak nemcsak olyan dolgokat köszönhettünk, mint a Rapülők, vagy az Emberek, hanem olyan könnyed számokat és zenéket, amik nemcsak az első emeletig, hanem annál sokkal magasabbra repítettek. (A Neurovízió slágerük most is megállná a helyét). Hírességüket mi sem bizonyítja jobban, hogy már az apostol is utalt rájuk buzdítva a rossz kedvű hívőket arra, hogy ahelyett, hogy pitiáner evilági dolgokkal foglalkoznak, törődjenek azzal, ami egy emelettel feljebb van!  Na jó, ez így nem pontos, módosítom. Az első emeleten nem egy dallam, hanem az Élő Krisztus van. Az odafennvalókkal való törődés nem azt jelenti, hogy tegyünk magasról a világra s ne vállaljunk benne szerepet vagy feladatot, de azt jelenti, hogy nekünk van Valakink, aki meggyőzte és legyőzte ezt a világot. Az első emeleten ez hangzik fel az Ő szájából, persze kicsit régiesebbül, de lényegét tekintve ugyanígy: "Á-Á-Állj vagy lövök, a csatát én nyertem, az Á-Á-átkaroló hadművelettel."