Nyilatkozat

„Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.” (14.)

Még ilyen nem fordult elő velem, de tegnap elaludtam a Híradó előtt. Nem pusztán csak azért, mert fáradt voltam, hanem azért is, mert egyszerűen unalmas volt. Semminek sincsen ma már hírértéke, csak annak, ami az egyik oldalt felemeli és a másik oldalt lenyomja. Az egész Híradó egy nagy kampány, van, akiket lejárat és van, akiket felmagasztal. Mindenki nyilatkozik, ők akik tudják az igazságot, akik meg nem nyilatkoznak, azok sunyik és hazugok, fúj, ne tessék rájuk szavazni. Zseniális, hogyan lehet közpénzből úgy kampányolni, hogy az nem is kampányolás, hanem köztájékoztatás. Tudom, hogy nagyon messze van a példa, de a Jézus Krisztus pere is semmi más nem volt, mint egy nagy kampány fogás, ott minden nyilatkozatnak ugyanaz az iránya volt, s a már előre meghozott döntést kellett valahogy jól kommunikálni. Felhangoznak a vádak, de Jézus nem felel, még akkor sem, amikor szót kap. Ahogyan réges-régen Ézsaiás megírta: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” (53:7) A báránynak nincs már szava, hiszen korábbi szavai és tettei teljesen és tökéletesen kinyilvánították, hogy ki is ő valójában. Akinek volt füle, az hallhatta, akinek volt szeme, az láthatta, s csak az nem érti őt, aki nem akarja. Jézus Krisztus hallgatása maga az ítélet, a vádlóin és az ellene acsarkodókon. Mert ők azok, akik nem akarták megismerni a Krisztust, így azt sem akarták, hogy általa újra az Atyához visszataláljanak. Krisztus hallgat, de hallgatása mindennél beszédesebb. Nem nyilatkozik, de közben ezzel mégis mindent elmond.