Az igazi ember

„Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték…” (67.)

Régi kérdés és régóta húzódó vita, hogy vajon az ember születésénél fogva jó vagy rossz, valójában milyen is az alaptermészetünk. Amikor megszületünk, akkor csakugyan a tudatunk és a lelkünk olyan, mint egy fehér lap, s Ákossal együtt hisszük, hogy „… üres a tábla, csak tőled függ, hogy mit rajzolsz rá ma, tabula rasa…”. Mi írunk rá, vagy mások írnak? Na és mit lehet egyáltalán ráírni? Bonyolult kérdések ezek, aztán mindenki a maga meggyőződése szerint válaszol majd rá. A mi meggyőződésünk szerint, az emberi természet alapvetően elromlott egyszer régen, s azóta is úgy maradt és úgy marad, míg nem történik vele valamilyen csoda. Ahhoz, hogy az emberi természet a helyére kerüljön, ahhoz a csoda Krisztus isteni természete lehet. Talán nincs is olyan szembetűnő és nyilvánvaló példája ennek, mint amikor Jézus Krisztust kínozzák és bántják az emberek. Íme, az ember. A megromlott és a helyre állított. Mert ott van az-az ember, aki kihasználja azt, hogy lehet bántani és megalázni a másikat, le lehet köpni, meg lehet ütni, botot lehet ragadni és ki lehet élni minden elfojtott és meg nem élt agressziót. Középen, a gyűlölet és harag közepén ott van az igazi ember, az-az ember Jézus, akit a krisztusi természet visszatart az erőszaktól, a bántástól, a gyűlölködéstől, vagy a meneküléstől. Amikor ez a kettő találkozik, a régi emberi természet és a Krisztus által megtisztított, akkor pillanatnyilag tűnhet úgy, hogy a krisztusi marad alul. De végül, mindig az igaz és az igazi győzedelmeskedik.