Rabok. Tovább!

„Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az arra is esküszik, ami rajta van. (19-20.)

Nem szoktam kirohanni politikai kampányokra, lassan ott tartok, hogy észre sem veszem, éppen ki mit mosolyog le nekem a plakátról. Persze arra rá tudok csodálkozni, hogy néha olyan emberek is elindulnak országunk megmentésére, akikről azt hittem, hogy már egy szanatóriumban próbálnak vagy leszokni, vagy rászokni valami tudatmódosító szerre, hogy egyáltalán kibírják magukat. Persze aztán van az indirekt kampány, amikor nem írunk ki semmi gyalázkodást, csak jókor vagyunk jó helyen, így lesz a mindenkori hatalmon lévőknek minden állami megmozdulás egy nagyon okos kampányrendezvényévé. Mert adja is magát az ötlet, hogy mi sem leszünk tovább rabok, meg pontokba szedjük a követeléseinket, meg esküszünk-esküszünk. Kicsit azt érzem, hogy a mai kor embere már elfelejtette, hogy kiben is kellene bízni, kibe is lehetne kapaszkodni, s ezért várjuk ilyen-olyan szervezkedésektől, hogy majd helyre teszik az életünket. Az életünk jó helyen van az Isten kezében, s ha Őt elismernénk vagy felismernénk, akkor sokkal kevesebb hamis ábránd és hamis eskü lenne a mindennapjainkban. Mert az egyre tisztább, hogy itt már nem állampolgárokra számítanak, hanem felesküdött aktivistákra, pártkatonákra, akiknek csak az a szent és az-az igaz, amit vezetőik szóként a szájukba és tettként a kezükbe adnak. Mi vagy ki a nagyobb? Ki van kiért? Ki honnan kapja a felhatalmazást? Kik a bolondok és kik a vakok és ki mire esküszik?! Hajrá Magyarország! Hajrá keresztyének!