A kő marad?

„Ő azonban így szólt hozzájuk: - Hát nem látjátok mindezt? Bizony, mondom néktek: nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (2.)

Wass Albert üzengetett haza valamikor negyvennyolc környékén Bajorerdőből, úgy, hogy a kő marad, de kétszer is! Ez persze nem tölti el reménnyel azokat, akik éppen napi nyolc liter folyadékot isznak és ugra-bugrálnak, pontosan azért, hogy a kő ne maradjon tovább bennük, de higgyünk a költőnek. Vagy mégse?! Azt nem tudom, hogy az Egyházban mennyit és mit kell inni ahhoz, hogy végre felfogjuk és megértsük, hogy igen nagy baj az, ha a kő marad! Én már éppen eleget ittam, úgyhogy magyarázom! Mostanság mindenki jövőképben utazik, azt kérdezgetve, hogy mi lesz velünk, ha már nem leszünk? Egy ilyen beszélgetésben konkrétan megkaptam a kérdést, hogy mi lesz az épített értékeinkkel, mi lesz a kis ékszerdoboz templomokkal, ha már senki sem ül bennük? Azon gondolkodtam, hogy mit mondjak neki. Azt, hogy remélem azok, akik vidéken mindent széthordanak, majd széthordják ezt is, és akkor jó helyre kerül a tégla?! Vagy azt, hogy majd őrizteti a műemlékvédelem, hogy szét ne hordják, de nekünk nem kell? Isten népét megkísértheti a gondolat, hogy téglában, meg épített értékben mérje magát, de az Úr Jézus Krisztus elég magasról – jelen esetben mennyei magasságokból – néz le ránk fejcsóválva. Amikor tanítványai megmutatják az ékszerdoboz templomokat, meg a megyeszékhelyes katedrálisokat, meg az épített értékeket, meg az átvett iskolákat meg ilyen-olyan intézményeket, akkor Ő csak ismételni tudja saját magát! - Hát nem látjátok mindezt? Csak kövek! Önmagukban semmit sem érnek, mert a kereteket meg kell tölteni tartalommal, mert csak a tartalom marad. Nem a kő!