Menekülő Isten

„Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.” (14.)

A karácsony csodája pontosan az, hogy az Isten emberré lett. Persze ez olyan igazi nagy szlogen, hangzatos, szószékre kívánkozó alapigazság, amit aztán annyira felturbózunk, hogy semmi emberi nem marad a karácsony alapigazságai között. A karácsony a legemberibb ünnep, s ennek megfelelően kell beszélnünk róla. Isten emberré lett, és ez ennyi. Ebben van a szentség, a nagyság és a csoda, hogy nem marad benne semmi ezekből. Az Isten feladja istenségét, lakóhelyéül nem a csodás mennyet, hanem a koszos földet választja, s ezzel együtt felad mindent, amihez eddig joga és lehetősége volt. Mi több, Isten úgy lesz emberré, hogy rábízza magát a másik emberre, amit később a felnőtt Krisztus hirdet, azt a csecsemő Jézus már most megéli. Akkor, amikor az életére törnek, akkor az édesapja kell, hogy elmenekítse messzire, a távolba, hogy baja ne essék. Isten emberré lett, s ezzel helyre állt a rend, hiszen a menny és a föld összefog, hogy megmentse Krisztust, az angyal hozza az üzenetet, s apja felnyalábolja a családot, s elmenekíti az őrült király elől. Isten menekül, Isten rá van szorulva az emberek segítségére, Isten emberré lett, hogy segíthessünk rajta. Karácsony csodája így lesz teljessé, hiszen azóta is, ha nem is a menekülő Istenen kell, hogy segítsünk, de hozzá hasonlóan minden emberen. Szegényeken, betegeken, elesetteken, akár éjnek idején, akár fényes nappal, átölelni őket és elvinni egy biztonságos helyre, oda ahol béke és igaz szeretetteljes ünnep van. Az ünnepet mi teremtjük, akkor, amikor segítünk egymáson és egymásnak.