Hódolat

„Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: - Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!” (7-8.)

A hódolat az nem feltétlenül behódolás, hanem sokkal inkább tiszteletadás valaminek vagy valakinek, akit fontosnak és arra érdemesnek találunk. A hódolathoz nem kell alázatoskodás, de kell igazi alázat, a hódolathoz nem kell nyalizás, de kell igazi és őszinte meghajlás a másik nagysága előtt. Az-az indulat, ami az akkori és a mai Heródeseket Krisztus jászlához viszi, sokszor nem az igazi hódolat, nem a tiszteletadás igazi érzése, hanem valami nagyon önző és öncélú dolog. Kifürkészni, feltérképezni, felmérni, hogy vajon az a Krisztus, csakugyan konkurencia-e, csakugyan veszélyes-e, s ha igen, akkor mennyire a világi hatalmaságokra nézve?! Heródes a három királyban vagy bölcsben eszközt lát, akik majd kikémlelik, és később elmondják neki a dolgokat, ha mást nem, akkor majd szállítják az infót a messiás király hollétéről. A világi királyok mindig is így álltak a vélt vagy valós konkurenciához és még akkor is, ha manapság narancssárgába burkolózik minden, szerintem most is így állnak. Mert az, aki hatalmat kap, s látszatra ez a hatalom nagyobb mindennél, nagyon nehezen tudja azt elfogadni és megérteni, hogy létezhet egy másfajta és tőle független hatalom. Krisztus nem konkurenciája Heródesnek, hiszen királysága nem evilági királyság, hatalma nem evilági hatalom, s ő nem úgy vár hódolatot, mint azt, ahogyan a világ vagy a világi hatalmasságok adni tudják. A betlehemi jászolhoz csak a hódolat igazi érzésével mehet az ember, s ott egyetlen olyan információt kaphat, amit aztán beépíthet az életébe: az Isten a földre jött és értünk Krisztusban megszületett!