Búcsúcédula

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (21.)

Ha jól tévedek, akkor már Luther Mártonnál is az verte ki a biztosítékot, amikor elkezdték a kegyelmet és az üdvösséget kemény pénzekért árulni, magukat erre felhatalmazottnak érző emberek. Nem mennék bele történelmi mélységekbe, legyen annyi elég, hogy egyszerű pénzszerzés céljából emberek árulták az Isten bűnbocsátó kegyelmét. Be lehetett vásárolnia az embernek magát, vagy szeretteit, vagy már nem élő szeretteit a mennyeknek és az üdvösségnek országába. Ezen sokan felháborodtak, köztük a reformáció hős elindítói is. Aztán nézzük csak mi lett az egészből!? Ma éppen úgy árusítják a kegyelmet, mint akkor, csak maximum átkeresztelték egy-két elemét. Na persze, nem csak a katolikusok, hanem a reformátusok, meg minden egyéb e kettőbe nem sorolható felekezet tagjai. Mert ugye ma is megy a cédulázás arról, hogy kik is kerülnek e mennybe, kik is üdvözülnek, elég komoly piaca van ennek, igaz, most legalább nem direktbe pénzért, hanem a tagsági nyilatkozatért, ami persze oda vezet, hogy fizetsz majd, mint a katonatiszt. De sokan azt hiszik, hogy azért majd a mennybe kerülnek, mert valamilyen egyház vagy felekezet tagjai, vagy, mert hirtelen elkezdték kiabálni, hogy „Krisztus”, vagy „Uram”, vagy „Istenem”! Jézus Krisztus azt mondja, hogy a mennyek országának kapujában nem azt a cédulát fogják elkérni, amin az szerepel, hogy ki milyen felekezethez vagy egyházhoz tartozik, vagy, hogy hány „Mi Atyánk”-ot hadart el siettében, hanem azt, amire fel van írva minden olyan eset, amikor azt tettük és cselekedtük, amit az Isten várt tőlünk. Tessék szépen erre koncentrálni és – ha elfogadsz egy tanácsot - minden más cédulától sürgősen búcsút venni.