Csapot-papot

„Miután tovább ment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, a Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal együtt rendezték hálóikat, és őket is elhívta. Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és atyjukat, és követték őt.” (21-22.)

Úgy is kezdhetném ezt az évet, ahogyan Petőfi kezdte az általa írt, s nekem nagyon kedves verset:

„Egy kálomista pap s Csokonai, Egymásnak voltak jóbarátai.”

A jó barátságból persze sok minden kisül, legfőképpen az, hogy van, ami feledtetni tudja még a barátságot is.

„És ím, az étel és bor mellett És a zenének hanginál Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály.”

Van az a hangulat, van az-az étel és ital, ami ez esetben képes konkurálni még a papos barátsággal is, ezzel indítva minket el erre az újévre. Mert ilyenkor fogadkozunk, meg ígérgetünk, aztán persze lesz majd az a hangulat, ha nem is étel és ital, de biztos valami egyszerű fizikai igényünket kielégítő dolog, ami feledteti velünk az elhamarkodott ígéreteinket. Aztán persze majd megbánjuk, vagy az ígéretet, vagy annak be nem tartását. Ha tehetek egy gyors és egyszerű javaslatot, akkor hadd ajánljam az evangéliumi módszert, amiben van elhagyás is, meg csapot-papot is, mégsem kell megbánnunk ezzel kapcsolatban semmit. Nem hiszem, hogy fogadkoznunk kellene, meg ígérgetnünk, akkor, amikor szeretnénk egy jobb és normálisabb életet, mint amilyen a múltunkban volt. Elég, ha engedünk Krisztus hívásának, aki éppen úgy, mint egykori tanítványait, minket is szeretne követői között látni. Krisztus követéséhez nem kell hosszasan készülődni, nem kell rá napokat gyúrni, szellemi-lelki tornagyakorlatokat végezni, hanem egyszerűen csak menni kell. Nem felejteni a múltat, hanem egyszerűen hátrahagyni. Mint Csokonai a csapot, meg a papot, vagy a Zebedeus fiak a hálót meg a fatert.