Kodály módszer

„Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” (15.)

Mivel már előfordult, hogy zenei ízlésem és ennek napi megélése miatt intenzív levelezésbe (ha nem is darabszámát, de hangulatát tekintve) bonyolódtam korunk egyik nagy zenei egyéniségével, így most próbálok óvatos lenni és a dolgoknak kicsit elé menni. Dolcissimo. Ha merhetnék a számra venni olyan zenei szakkifejezéseket, mint a felütés, akkor azt mondanám, ez lesz a felütés, hogy aztán elkezdődhessen a téma. Tehát felütésem keretében most előre megkövetek minden zenészt és egyházzenészt, minden Kodály tanítványt, mert sajnos nem vagyok arról meggyőződve, hogy a következő idézet korrekt lesz, de majd úgy írom, hogy mindenki megérthesse, Lento. Kodály Zoltán mondta egyszer (talán) „A modern, az minden eddigi és még valami!”  Presto. Akkor, amikor hagyományról, tradícióról, múltról és értékmentésről beszélünk, akkor követnünk kellene ezt a fajta Kodály módszert is, amely nemcsak, hogy bölcs, hanem a legmesszebbmenőkig biblikus is. Mert ugye, ami csak a „minden eddigi”, az nem egészen biblikus, meg a minden eddigit nélkülöző „még valami” sem. De a kettő együtt, ugyanaz, mint amit Jézus Krisztus is tett és hirdetett ezen a világon. „Megmondatott a régieknek, én pedig azt mondom nektek…” kezdte ennek az új világrendnek a meghirdetését, amiből persze aztán nagy-nagy sértődések lettek. Morendo: Mert sajnos az, aki képtelen volt a „minden eddigihez”, a hagyományhoz és a féltve őrzött tradícióhoz hozzátenni a „még valamit”, sőt, pontosan azt a valamit, amit Jézus Krisztus tanított, annak sajnos nem sok jövője volt. Legalábbis Krisztusnál. A hagyomány pontosan az, amit Krisztus meghirdetett, ahhoz ragaszkodnunk kell, de mindig hozzá kell tennünk azt a még valamit, amitől élő és működőképes lesz az Egyház, esetleg modern, esetleg szerethető, netalán áldott. Csak, hogy rögzüljön: da capo al fine.