Benjamin

„Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz.” (1.)

Ritkán ajánlok filmet, most mégis hadd kezdjem ezzel. Ha teheted, kérlek, nézd meg a Benjamin Button különös életét. Neki kell veselkedni, hiszen 2 óra, és csak akkor vágj bele, ha szereted a szépet, a meghatót és az elgondolkodtatót. Engem teljesen megdöbbentett. Nemcsak az, hogy Brad Pitt ilyen színészi magasságokra képes, nemcsak Cate Blanchett elbűvölő játéka, hanem maga az alapötlet: megszületik egy csecsemő, aki nyolcvan évesen jön a világra és visszafele éli le az életét. Hihetetlen. Többször megnézve ez a film szépen lassan átértékelt bennem egy s mást, amit a nagykorúságról, a felnőtté válásról és a gyermekségről gondoltam. Mennyire áhítottuk egyszer, ki tudja milyen régen, hogy de jó lenne nagykorúnak lenni, elegünk van már a kiskorúságból, ideje felnőni… most amikor nyakig benne vagyunk, látva mit is jelent a nagykorúság, szívesen lennénk újra kicsik, gyermekek, akikre egészen más szabályok vonatkoznak. Mert ez itt a lényeg, a más szabályok. Aki kiskorú, az más szabályok szerint él. Igaz, mások mondják meg, hogy mit, meg hogyan, de a felelősséget is mások viselik, ami nagyon is jó és kényelmes… felelősség nélkül élni. Aki azonban nagykorú, annak vállalnia kell a felelősséget, magáért, másokért, a döntéseiért, mert nincs tett következmény nélkül. Valami csodálatos szeretettől vezérelve Isten megengedi, hogy kiskorúak legyünk. Így kezdi mindenki: gyermekként, kiskorúként, s csak egyedül szegény Benjaminnak pörög visszafelé az élete, amelyben pontosan az a tragikus, hogy a teste és a lelke pontosan ellenkező irányba tart. Nekünk van esélyünk megélni mindkettőt jól: a kiskorúságot éppen úgy, mint a nagykorúságot. Jól megélni azt jelenti: nem késleltetni az egyiket és nem siettetni a másikat. Engedni, hogy csak történjen, úgy, ahogyan azt Isten megszabta.