Megbecsülés

„Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.” (29.)

Nem olyan régen jártam egy nagyon kis tuti ifjúsági konferencián, ahol senkit sem ismertem, és – hála Istennek – engem sem ismert senki sem. Beléptem a nagyterembe, ahol már gyülekeztek a fiatalok, várták a közös éneklést, az előadást, én pedig kifejezetten élveztem, hogy ülhetek egy sarokban, és figyelhetem a készülődést. Aztán amikor már csak pár perc volt a kezdésig, egyszer csak megérkeztem! :) Láttam a szervezők arcán a zavart, ha tudták volna, hogy én vagyok a főelőadó, akkor jobban megbecsülnek. Pedig, így is kiváltságosnak és megbecsültnek éreztem magam, de egy valamit ebből az esetből megtanultam. Ahhoz, hogy meg tudj valamit becsülni, ahhoz tudnod kell mi az és mennyit ér, miért fontos, vagy éppen mi az-az ok, ami miatt meg kell, hogy becsüld. Ismeret nélkül hihetetlen kincseket herdálhatunk el, fontos örökségeket tehetünk tönkre, mi több: ítéletet vonhatunk magunkra, csak azért, mert nem ismertük fel idejében, vagy nem tudtuk, hogy valójában mi mennyit ér. Akkor, amikor Jézus Krisztusra gondolunk, vajon felfogjuk-e, hogy mennyit ér? Megértjük-e, hogy benne Isten mit tett értünk, és ezzel milyen esélyt kaptunk egy másfajta életre?! Vagy akár egy olyan egyszerű és mégis ünnepi cselekedetben, amikor a kenyér és a bor úrvacsoraként közel hozza hozzánk Krisztus áldozatát, felismerjük-e a lényeget?! Ki az, aki nem becsüli az Úrnak testét? Az, aki enged a rutinnak, a meg nem értett hagyománynak, a nagyanyja vasárnap reggeli piszkálódásának, hogy úrvacsorázni kéne, és benne ez nem találkozik valami sokkal mélyebb tartalommal. Aki falból keresztyén, aki azt hazudja Krisztust követő, de közben tőle folyamatosan távolodó. Álszentek és kirakatkeresztyének. Isten irgalmazzon nekünk.