Archívum

Porallergia

„Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.” (11.)

„Nem is vagy ember, ha nem vagy valamire allergiás!”, vélik egyes tudósok és orvosok, figyelmeztetve ezzel a mai kor emberét, hogy odáig sikerült tönkretenni az ember és a természet viszonyát, hogy most már szinte minden kiválthat belőlünk valamilyen allergiás reakciót. Egy átlagembernek legtöbbször az allergiáról egy kis szemviszketés, egy kevés hapcizás, esetleg egy-két kiütés jut az eszébe, mi közben, vannak olyan emberek, akik egy kevés mogyoróval való érintkezésbe akár bele is halhatnak. Durva dolog az allergia, kinek ez, kinek az, de szinte mindenki érintett. Én személy szerint egy különös párosra hívnám fel a figyelmet, ami a természet és az emberi természet különös keverékéből jön össze. A legveszélyesebb páros: az emberi szív keménysége és a por. Legalábbis Jézus Krisztus szavai ezt feltételezik, hiszen, ahol az Ő követeit nem fogadják be, onnan azonnal távozni kell, és még a port is le kell rázniuk tanítványaiknak magukról. Ez egy nagyon érdekes allergiás reakciót előz meg, ugyanis a por lerázása – nemcsak portalanít -, hanem megszünteti a közösséget azokkal az emberekkel, akik nem fogadják be Jézus tanítványait. Mert a keményszívűség ez esetben halálos reakciót vált ki minden emberből, éppen ezért, a tanítványnak nem szabad ott maradnia, ahol azt tapasztalja, hogy Jézus Krisztus örömüzenetét elutasítják, sőt, még a port is le kell rázniuk a lábukról. Amennyire én látom, ezt a ma keresztyénségének nagyon komolyan kellene venni, mert sajnos, ez a furcsa allergiás kombináció, ha sokáig egy levegőt lélegzünk be a keményszívűekkel, előbb-utóbb nálunk is ugyanazon tüneteket okozza. Tehát, tessék végre komolyan venni: ahonnan egyszer elhajtanak, ahol keményszívűek, ahol nem fogadnak be titeket, onnan iszkiri, nem újra becsengetni, meg újra megkeresni, hanem futás, és még a port is lerázni, mert a keményszívűség halálos és ragályos. Pláne porral kombinálva.

Hozzászólások