Kitartás

„Miért fárasztod még a Mestert?” (35.)

Nagyon tudom tisztelni azokat az embereket, akik igazán kitartóak, talán pontosan azért, mert nekem nagyon nagy energiákat kell megmozgatnom ahhoz, hogy kitartó és állhatatos legyek. Leginkább azért, mert annyi minden van, ami elriaszt, eltántorít, megijeszt, vagy éppen elbizonytalanít akkor, amikor elhatározom, hogy márpedig kitartó leszek. Talán ismered az érzést, hogy a hűtő nem jelent kísértést egy átlagos hétköznapon, de amikor diétázol, mintha maga felé húzna, s ellenállhatatlan erővel kérlelne, hogy egyél valamit, amit akkor éppen nem kellene. Elhatározod, hogy márpedig most mozogni fogsz, aktívan és rendszeresen, s egyből találsz valamit, ami pont abba az időbe esik, vagy ami esetleg fontosabb, mint az, amit elterveztél. Aztán jönnek a vélemények, mert a te életedhez mindenki ért, kivéve téged – mondják, s rábeszélnek, hogy mindaz, amit kitaláltál az felesleges, ezért nincs is miért kitartani. Manapság nincs olyan család, akit így vagy úgy, ne érintene a kitartásnak, vagy pontosabban a kitartás hiányának a problémája. Gondolj csak a válásokra, ahol kimondták: Már nincs miért kitartani! Gondolj az iskolai folyamatokra, ahol az is feladta, aki tanít és már az is, aki tanul. Szinte mindenben ezt éljük meg, egyéni és közösségi véleményekben egyaránt: Felesleges kitartani! Ha van jó hír ezen a mai napon, akkor az számomra, ennek az idézetnek a folytatása. Mindenki azt mondja a Jézushoz könyörgő édesapának, hogy mivel beteg lánya meghalt, ezért tök felesleges fárasztania Jézust. Értelmetlen! Jézus is meghallja ezt a lemondó véleményt, s ezzel bátorítja kitartásra ezt az embert: „Ne félj, csak higgy!” Amikor a világ, a környezeted, vagy minden életkörülményed ezt súgja vagy ordítja feléd, hogy „Miért!?”, akkor ne felejtsd el, hogy a végszó sohasem ezeké a hangoké, hanem azé, aki így bíztat minket is: „Ne fél, csak higgy!”.