Palackposta

1Mózes 19 „Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre menekülj, különben elpusztulsz!” (17.) Ha valaki megtalálja ezt a levelet, kérem, olvassa el, és mindenkivel akivel csak találkozik, ossza meg a tartalmát, azért, hogy nehogy úgy járjon, mint én. Ha már magamnak nem tudtam segíteni, akkor talán másoknak szörnyű életem példa lehet. Tragikus életem volt, mert túl későn döbbentem rá, hogy minden, amit teszek, az hatással van arra a világra, ami körülvesz engem. Eleinte mártírként éltem, azt hittem tökéletes vagyok, miközben a világ szörnyű mód változik és folyamatosan nem ért meg engem. Egyedül Istenben bíztam, akiről tudtam, hogy hatalmas, csodálatos, erős, akit megéri követni, akár még az ismeretlenbe is. Aztán elegem lett belőle. Szabályok, törvények, kitételek, nekem pedig kellett a nyüzsgés, a pörgés, hogy a vágyaimat kiélhessem. Ezért magamra öltöttem a mártír szerepet, akit az Isten sem ért meg, aki kicsit vétkezik, aztán nagyon megbánja. Mert a kis bűn nem bűn, és amúgy sem tud róla senki, elég csak az Istennel rendeznem az egészet, Ő meg úgy is megbocsát, hiszen az a dolga. Sokra vittem, a világ, amiben éltem a vállára emelt, népszerű figura voltam, elöljáró vagy mi, köztiszteletben álló ember. Szép feleségem volt, gyönyörű két lányom, szerettem őket és ők is engem, nappal szerető férj és apa voltam, éjszaka mentem a vágyaim után. Drága olvasóm, aki megtaláltad levelemet, kérlek, jegyezd meg, Istent csak egyféleképpen lehet elhagyni. Ha egy kicsi dologban engedsz a gonosznak és elhagyod az Isten vezetését, akkor elhagytad őt teljesen. És ez mindenre hatással van.   Én engedtem a gonosznak, hiszen beköltöztem abba a városba, ahol az önzés és az „énmánia” volt az erény, ahol Istenről nem hallottak és ahelyett, hogy én változtattam volna meg őket, ők változtattak meg engem. Nem baj, gondoltam, csak kis bűneim vannak. Szemet hunyok a homoszexualitás, a paráznaság, a kizsákmányolás és az igazságtalanság fölött, néha elmegyek egy-egy partira, ahol más paráználkodik, de én erős leszek – így gondolkodtam magamban. Nézd meg, most hol vagyok! A házam és a vagyonom, mindaz, amit felépítettem egy este alatt lett a tűz martaléka, a feleségem jobban szerette azt, amim volt, meg ahol laktunk, mint engem vagy a két gyerekét. A lányaim szörnyű dolgokat tettek velem és magukkal. Most itt vagyok, egyedül, kitaszítva. De már nem vagyok mártír. Nem vagyok áldozat. Tudom, hogy én vagyok az elkövető. Én juttattam őket idáig. Az én nemtörődömségem, az én kis bűneim és titkaim hatottak rájuk. Kedves olvasóm. Ha megtaláltad ezt a levelet, és eljutottál a végéig, akkor kérlek, most fuss, menekülj, hagyd hátra a kicsinek hitt bűneidet is, a társaságot, ami képes megrontani téged, a közeget, ami tönkretesz. Menekülj, amíg nem késő! Isten vár rád! Tudom. Talán neked sikerül. Lót