Esély

1Mózes 20 „Majd ezt kérdezte Abímelek Ábrahámtól: Mire gondoltál, amikor ezt tetted? Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért.” (10-11.) Azt hiszem, mindenkinek meg kell adnunk az esélyt. Nem is egyszer. Persze manapság arról beszélnek inkább, hogy mindenkinek ugyanúgy kell esélyt adnunk, ha pedig a toleranciának ez az elvtelen kategóriája érvényesül, akkor már megtettünk mindent az esély adás és kapás terén. Én ennyivel nem pipálnám ki, sőt, nem pont ezzel pipálnám ki ezt a témát. Teljesen egyértelmű, hogy nem egyenlők az esélyek nagyon sok esetben, és nem is kell, hogy egyenlők legyenek. (Én nem indulhatok paraolimpián, egészen addig, míg ugyanabba a kategóriába nem kerülök, és a fordítottja is igaz. Nem ez az igazi esélyegyenlőség, hanem, hogy mindenki indulhat a saját olimpiáján, vagy az azonos kategórián belül mindenki azonos esélyekkel indul.) Azt is hiszem, hogy az esély az nem lesz, nem jogszabályban rendelik el, hanem mindenki egyénenként és személyre szabottan adja és kapja. Esélyt adni kell. Nem is akárhogyan. Az egyik nagy kedvencem Eleanor H. Porter: Pollyanna című novellája, ami egy olyan kislányról szól, aki képes mindig, mindenkinek esélyt adni. Az árva kislány a mogorva nagynénjével él egy kisvárosban, ahol szinte minden úgy zajlik, ahogyan azt a nagynéni akarja. A novella egyik filmváltozatában Pollyanna a nagynéni üzenetét viszi a helyi lelkésznek, hogy miről is szóljon a vasárnapi prédikáció, ami mindig az ítéletről és a pusztulásról szokott szólni (Az egyik ezzel a mondattal kezdődött: A halál mindig váratlanul érkezik! – képzelheted). A kislány belehallgat abba, ahogyan a lelkész gyakorolja a vasárnapi ítélethirdetést, és mielőtt otthagyná, csak annyit jegyez meg: - Tudod, ha a rosszat keresed az emberekben, meg is fogod találni. A másnapi ítélethirdetésből nem lesz semmi, helyette végre az örömhír és a szeretet szava szólal meg a szószékről. Azt hiszem ennyi! Esélyt adni. Ha pedig nem adsz esélyt, akkor ne csodálkozz, hogy megtalálod a rosszat. Ábrahám nem adott esélyt azoknak, akik vendégül látták őt. Kis híján meg is járta. Az mentette meg őt, hogy az Isten adott neki egy újabb esélyt, meg a vendéglátói is. Így kapott Ábrahám nemcsak esélyt, hanem követendő példát is arra, hogy az, aki az Istenben bízik, az nem tehet mást, mint esélyt ad. Mindig, mindenkinek.