A nagy elengedés

2Mózes 21 „Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért.” (24-25.) Isten egyszer a mennyországban sétált, és legnagyobb meglepetésére azt látta, hogy mindenki ott van. A pokol pedig kong az ürességtől. Ez meglehetősen felkavarta, hisz végül is tartozik annyival önmagának, hogy igazságos legyen. És különben is, miért teremtette a poklot, ha kong az ürességtől? Ezért így szólt Gábriel arkangyalhoz: - Hívj össze mindenkit a trónom elé, és olvasd fel a Tízparancsolatot! Mindenkit a trón elé rendeltek, Gábriel pedig felolvasta az első parancsot. Akkor Isten így szólt: - Azok, akik az első parancs ellen vétkeztek, azonnal menjenek a pokolba! Többen kiváltak a tömegből, é szomorúan lementek a pokolba. Hasonló dolog történt a második parancs után is … aztán a harmadik után … a negyedik után … és az ötödik után is. ekkorra a mennyország lakosainak száma már jelentős mértékben megcsappant. A hatodik parancs után pedig csak egy öreg, kövér, a világtól elzárkózottan élő kopasz ember maradt. Akkor Isten felpillantott, és megkérdezte Gábrielt: - Ez az egyedüli, aki megmaradt? - Igen –válaszolta Gábriel. - Nos – mondta Isten – így meglehetősen magányos lett a mennyország, nemde? Mondd meg nekik, hogy mindannyian jöjjenek vissza! Amikor a világtól elzárkózottan élő, kopasz, öreg kövér meghallotta, hogy Isten mindenkinek megbocsát, bosszúsan méltatlankodni kezdett: - Ez nem igazságos! Miért nem mondtad ezt nekem hamarabb?                            (A.De Mello) Akkor tudjuk csak igazán értékelni az életünket, amikor felfogjuk, hogy volt olyan az emberiség történelmében, amikor nem a kegyelem, hanem az ítélet rendezte és alakította az életet. Még jó, hogy nekünk Krisztusban már felkínálta Isten a kegyelmet, annak ellenére, hogy mindannyian vétettünk törvényei ellen. Ha ezt a kegyelmet nem fogadjuk el, akkor marad az ítélet, meg a szemet-szemért játék…