Archívum

Ok-talan

„Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (3.)

Egyszer egy kedves ismerősöm beszélgetett egy nem annyira kedves ismerősével, egy középiskolából kirúgott tanuló kapcsán. A diák valami rossz fát tehetett a tűzre, ha a hírek nem csaltak, akkor nem is aprócska köteggel, és ahogy az lenni szokott, kivágták az intézményből. Az én kedves ismerősöm feltette a kérdést a nem annyira kedves ismerősének: - Tényleg kirúgtátok?! A válasz kimért volt és megfontolt: - Hát, szentté nem avathattuk! Az én kedves ismerősöm próbálta mondani, hogy azért a kirúgás és a szentté avatás között van még pár lehetőség, de akkor már mindegy volt. Meg is állapítottuk, az a baj velünk vallásos emberekkel, hogy képtelenek vagyunk árnyalni, s csakis és kizárólag végpontokban tudunk csak gondolkodni. Kirúgni vagy szentté avatni… Azt hiszem a vallásos embereknek ez a fajta gondolkodásmód jutott, végletek, sablonok, kapaszkodni abba, ami biztos, szemben azzal, ami bizonytalan. Mindegy az, hogy Jézus korabeli farizeus, vagy mai törvényeskedő, akkori vagy mai templomjáró, a gondolkodásmód jól felismerhető: csak az létezik, aminek oka van, ez az egyik véglet, a másik pedig a teljesen ok-talan, ami a mi számunkra nem is létezhet. Beteg vagy: annak biztosan oka van. Szegény vagy: annak biztosan oka van. Jézus Krisztus nem így látja a világot s nem is így akarja, hogy lássuk. Nem az ok a kérdés, hanem sokkal inkább a cél! Ez képes megmenteni minket a végletektől, s az ebben a felfogásban rejlő végzetes hibáktól. A vakon született ember betegségének, a vallásos elgondolás szerint kell, hogy legyen egy oka. Vétkezett, vagy ő, vagy a szülei, de valami kellett, hogy történjen, ami ezt a szörnyű betegséget okozta. Végletek. Jézus Krisztus az emberi végletekkel szemben Isten végtelen kegyelmét képviseli, ezért beszél a célról. Ok-talanul lehet élni, de céltalanul nem. Nincsen oka annak a betegségnek, de célja annál több van: azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek benne az Isten dolgai, amelyeket Krisztus el tud végezni. Krisztust nem érdekli az ok, csak a cél!

Hozzászólások