Első ránézésre

„Ti test szerint ítéltek. Én nem ítélkezem senki felett.” (15.)

Első ránézésre véleményt mondani valakiről, fogalmazzunk úgy: nem igazán szép dolog. Nem mintha nem jöhetne be az első megérzésünk, vagy az első ránézésünk valakire, de saját személyes tapasztalatom szerint, érdemes mindenkinek adni egy második esélyt. Meg egy harmadikat, meg ki tudja még hányat, hogy igazán kiderüljön ki mennyit ér! A mai napig szégyenérzettel tölt el egy olyan helyzet, amiben első ránézésre ítéltem, ez alapján építettem kapcsolatot, s csak a legvégén derült ki, hogy milyen ostoba voltam, esélyt sem adva a másiknak. Gimnáziumi osztályunkban volt egy halk, csöndes, abszolút nem „az én kategóriám” lány, akivel a négy közösen töltött év alatt, talán összesen 10 percet, ha beszélgettem. Na, leérettségiztünk, aztán úgy két hónap múlva összetalálkoztam vele a főtéren, leültünk egy padra, és beszélgetni kezdtünk. Két és fél óra múlva álltunk fel a padról, mindenki ment tovább a maga útján, ő boldogan, én szégyenkezve. Ha akkor, elsős gimisként nem ítélek első látásra, akkor megismerhettem volna egy csodálatos embert, de így, sajnos, az a hajó elment. Első ránézésre ítélni végzetes dolog is lehet, hiszen így esélyt sem adunk a másiknak, hogy bizonyítsa ki is Ő valójában. Első ránézésre talán nevetséges, hogy Isten szeretete képes emberi alakot ölteni, képes sírni Jeruzsálem felett, képes egy megvert és összetört férfi alakjában szenvedni és meghalni a kereszten, törékeny nő alakjában Teréz anyaként gyógyítani Kalkutta utcáin, vagy fiatal kamaszok alakjában segíteni a miskolci hajléktalanoknak. Jézus Krisztus mindannyiunkat óvva int ettől, ne ítélj test szerint, sem őt, sem az ügyet, sem önmagadat.