Archívum

Markában tart

„Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” (29.)

Kegyetlen világban élünk, olyanban, ahol mindig valaki vagy valami – akár egész életünkön keresztül – képes szorongatni vagy akár a markában is tartani minket. Nap, mint nap átéljük: elkaptak, megfogtak, csapdába estünk, szorongatnak minket, s az egész életünk azzal telik, hogy kiutat keresünk ezekből a szorongatott helyzetekből. Hitelek, amelyek sokkal nagyobb terhet jelentenek, mint azt elsőre gondoltuk, már alig bírjuk, nincs miből, s érezzük, valakinek a markában vagyunk. A munkahelyek, ahol egyáltalán örülj, ha dolgozhatsz, s ha emberségre meg méltóságra hivatkoznál, máris érzed, a markukban vagy, jobb, ha csendben maradsz. A család, ahol már annak is örülsz, ha a szüleid még kitartanak egymás mellett, azt elvárni, hogy rád is figyeljenek, már talán irreális is lenne, de ez téged nem különösebben nyugtat meg. Mennyi-mennyi szorító érzés, érezni, hogy senkik vagyunk, mert szorongatnak minket, mert valakinek vagy valaminek a markába kerültünk. Azt hiszem, kevés olyan jó hír van, mint ez a mai, amelyik azt mondja, hogy bár azon nem lehet változtatni, hogy valakinek a markában légy, de azt megválaszthatod, hogy kinek légy a markában. Jézus Krisztus azt mondja, ha már valakinek úgyis a markában kell lenni, mert a kiszolgáltatott embersors ez, akkor légy a leghatalmasabb és a legbiztonságosabb marokban. Az Isten gyermekeit semmi sem ragadhatja ki az Atya kezéből és markából. Nincs az a földi erő, az a nyomasztó hitel, az a nehéz betegség, az a kibírhatatlan család, amely képes lenne minket kiszakítani az Isten kezéből. Az Isten markában lenni a lehető legnagyobb biztonságot jelenti, az ő keze, ha kell, simogat, ha kell, védelmezz, ha kell, betakar, s ha kell, akkor egy kereszten tárul ki, hogy mindenkit magához öleljen.

Hozzászólások