Véresen

2Mózes 29 „Fogd a másik kost is, Áron és fiai pedig tegyék kezüket a kos fejére! Azután vágd le a kost, végy a véréből, és kend meg azzal Áron fülcimpáját, valamint fiai jobb fülcimpáját, jobb kezük hüvelykujját és jobb lábuk nagyujját. A vért pedig öntsd körös-körül az oltárra! Azután végy az oltáron levő vérből, meg a felkenésre való olajból, hintsd Áronra és ruhájára, meg a fiaira és fiai ruhájára! Így lesz szent ő és a ruhája, meg fiai és fiainak a ruhája.” (19-21.) Azon kívül, hogy az idézett része a Bibliának simán háttere lehetne egy Twilight vagy egy Penge (olyan filmek ahol a forgatáson hektoliterekben fogyott az álvér) film forgatásának, elsőre talán tényleg bizarrnak tűnhet a mai olvasó számára. Vér és vér, füst, a frissen vágott állatok tömény szaga, így kenték fel a papokat Izraelben. Ha képesek vagyunk túllátni a papok felszentelési rituáléjának látványelemein és speciális effektjein, akkor egy nagyon fontos dolgot kiemelhetünk a körítésből! Az egész ceremóniának, a vérnek, az áldozatnak, a meghintésnek vagy éppen a megkenésnek ugyanaz a funkciója van: „Megszentelem Áront és fiait is, hogy papjaim legyenek.” (29:44) A kulcsszó a megszentelés. Ehhez kell a vér, hiszen a vér az Istené, s a meghintéssel és a megkenéssel eljegyzi magának az embert. Istenhez tartozni, Őt szolgálni, Őt követni, pusztán csak erőlködésből, nagy elhatározásból nem igazán lehet. Alkalmassá tenni magunk arra, hogy követhessük Őt és szolgálhassunk Neki, teljesen lehetetlen vállalkozás. Tetszik, nem tetszik, ahhoz vér kell, de ha a magunkét odaadjuk, akkor nekünk semmi sem marad. Ezért kell az áldozat, amely vérét ontja a mi vérünk helyett, életét adja a mi életünk helyett. Talán nem is baj, hogy elképzeled azt a fojtott erőszakot, ami a levegőben volt, a hús, a vér, vagy éppen a különböző váladékok szagát, az erőlködést, az izzadságot. Ott a hegyen, ahol az áldozatot bemutatták, ott válhatott a pap szentté és Istennek eljegyzett társává. Csak remélni tudom, hogy jártál már azon a helyen. Nem azon, ahol Áront pappá szentelték, hanem azon a helyen, ahová az Isten Fiát, mint bárányt vitték levágni (Ézs 53:7). A történet ugyanaz. Értünk hullott a vére, s vagy azzal kenetünk meg, vagy nem sok közünk lesz az Istenhez.