Supernem

1Mózes 41:37-57 „József harmincesztendős volt, amikor ott állt Egyiptom királya, a fáraó előtt.” (46a.)

"Hova megy ki, ki hova megy? Mire megy ki, ki mire megy?" - énekli a Supernem minden áldott reggel  a Petőfi rádión. A gyermekeim imádják, én azért egy kicsit már unom, olyan, mint a "múvlájkjeggör", na de ez kell a népeknek. A refrénként visszatérő magvas gondolat lesz ma az alaptémánk, s ezt próbáljuk variálni egy kis ószövetségi segítséggel. Mire megy ki és ki mire megy? Általában nem sok mindenki és általában nem sokra. A magyar valóság nem a lehetőségről, nem a bíztató jövőképről, nem arról a reményről szól, hogy majd itt mész valamire, hanem sokszor ezeknek az ellenkezője az, amit talán érzel. Vesztesek vagyunk. Nincs esélyünk. Nem megyünk mi semmire. Nos, a fenti példa azt hiszem egy határozott Superigen a sok Supernemre! Isten Superigenje az életünkre, felülír minden kicsinyességet, minden kicsinyhitűséget, minden elvesztett és tönkre tett álmot.  Az Ő Superigenje visszahozza a reményeket, felerősíti az életkedvet, s újra elhiteti velünk, hogy megyünk valamire. Íme előttünk áll József a legkissebb fiú, akire nemet mondtak a testvérei. József a rabszolga, akire nemet mondott a gazdája. József a sorstárs, akiről megfeledkezett börtöntársa. Ha ezeket összeadjuk, akkor ez egy Supernem, és ez a József nem megy semmire, a börtönben fog megaszalódni, ez a legjobb kilátása. Aztán jön Isten és az Ő Superigenje, és József még csak harminc éves, amikor Egyiptom fáraója kinevezi őt az ország második emberévé. Ki mire megy? Amire Isten akarja! Ehhez pedig semmi más nem kell, mint az élet minden egyes helyzetében, egyszerűben és cikisben egyaránt, nekünk is igent mondani Istenre, és mindarra amit Ő vár tőlünk.